Kontra Zoltán dallamai varázsoltak lélekemelő hangulatot a kórházba

2026. 06. 11., 12:17
Kontra Zoltán zongoraművész varázsolta el ezen a héten az érdeklődőket a Gyógyító Hangok Koncertsorozat második rendezvényén a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyének előcsarnokában.
„A zongorán játszani nem a billentyűk lenyomásának művészete, hanem annak a művészete, hogy megérintsük az emberek szívét.” (Liszt Ferenc)

A koncertsorozat célja, hogy néhány felemelő perc erejéig kikapcsolódást, lelki feltöltődést és közös élményt nyújtson mindazoknak, akik a kórházi mindennapok részesei: a betegeknek, hozzátartozóiknak, valamint azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nap mint nap elhivatottan és fáradhatatlanul segítenek másokon - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei OKtatókórház.

A rendezvényt Nagyné Szigeti Dóra, az intézmény kommunikációs vezetője nyitotta meg, majd Kontra Zoltán zongoraművészt követően köszöntötte Adorján Tasst is, a koncertsorozat ötletgazdáját, aki azzal a nemes szándékkal indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy – ha csak rövid időre is – segítsen feledtetni a kórházi környezet nehézségeit, és örömteli pillanatokat ajándékozzon az itt jelenlévőknek.

Kontra Zoltán

Kontra Zoltán 1951-ben született Budapesten. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Antal István növendékeként, majd 1974-ben szerzett zongoraművészi diplomát. Pályáját zenetanárként kezdte, később színházakban dolgozott zongoristaként.

Alapító tagja a Budapest Ragtime Band együttesnek. 1984 és 2004 között Németországban élt és dolgozott. Ez idő alatt szólistaként, jazzformációkban és szalonzenekarokban lépett fel, emellett zenetanárként is tevékenykedett. 

Magyarországra való hazatérése után a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán dolgozott korrepetitorként (zongorakísérőként), valamint vezette a Camerata Budapest kamarazenekart, amely nyári fellépéseket tartott a németországi Sylt sziget üdülőhelyein. 

2020 óta nyugdíjas, ugyanakkor továbbra is keresett kottagrafikus és hangszerelő, rendszeresen fellép a zenekedvelő közönség nagy örömére.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Facebook-oldala