Könyvajánló – Kelemen Erzsébet: Alabástromszínű falak

2023. 03. 19., 09:07
Kelemen Erzsébet tavaly napvilágot látott kötete igazi kortárs mű. Rendkívüli aktualitása abban rejlik, hogy miközben korokon-világokon-emberi sorsokon keresztül röpíti át az olvasót, egybeolvad múlt és jelen, örök érték és a mulandóság tárgyai, hit és kétely, hétköznapi és természetfeletti. A József Attila-díjas és Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett író, költő, drámaíró, irodalomtörténész és kutatótanár-polihisztor könyvét a csodák hatják át, s mi is a csoda részeseivé válhatunk, hogyha megnyitjuk.

Kelemen Erzsébet írói világának sokszínűsége akár zavarodottságot is kiválthatna az olvasóban, hogyha nem éreznénk kétségbevonhatatlanul a sorok közt, hogy a szerző a szeretet hangján ír. Ritka ötvözete az irodalomnak, mely itt megnyilvánul: szigorú gondolatiság és misztikum, történelem és váratlan csodák, felkavaró jóslatok a hétköznapok egén. Szembetűnően megmutatkozik ezekben a rövid írásokban a polihisztor munkássága: tanár, író, költő, kutató, szaktanácsadó. Minden fronton helyt állt, miközben tanúságot tesz rendíthetetlen istenhitéről. Mégsem válik egy pillanatra sem bigottá, avagy „vasárnapi kereszténnyé”. Megrendítő, ahogyan kirajzolódik a gulágoktól a kommunizmus lélekgyilkos és vallásellenes éráján keresztül a nemzedékeken át mozdulatlanul egyenes gerinc. Ez az egyenesség és a szentek leleményességét idéző kiállás és megalkuvást nem tűrő lelki hűség időről időre győzelmet arat a gúnyos és pusztító hitetlenségen, lelki tunyaságon. Derűt és vidámságot sugároznak ezek az epizódok, s visszaadják, megerősítik a lelket abban, hogy az igazság mellett tanúságot tenni mindig felszabadító és győztes lépés, még hogyha nincs is rögtön kívülről is látható eredménye. „A személyes, családi, életrajzi motívumok élmény- és érzelemteljes kitágításával, az emlékek, álmok, sejtelmek valóságos és titokzatos szféráit összesűrítő lélektaniság felgazdagításával különleges mélységei tárulkoznak föl a többszörös trianoni országpusztulások, a háborúk, a hadifogságok, a gulágok, a sztálinista rémtettek, a kényszerű emigrációk, az ötvenhatos leveretések, megaláztatások, a kommunista vallásüldözések szörnyű magyar szenvedéstörténetének. Amikor például ártatlan gyerekeket, fiatalokat sértegettek, fenyegettek, gúnyolva szégyenítettek meg iskolában vagy munkahelyen, mert igen kevesen bár, de még merészeltek hittanra, templomba járni vagy egyházi esküvőt tervezni.” – írja Bertha Zoltán, a neves irodalomtörténész ismertetőjében.

 Az ima és a csodák ereje egészen meglepő nyilvánvalósággal és élénkséggel hat, s tiszteletet ébreszt a szerző bátorsága, hogy nem csomagolja álságos módon, rejtekezve üzenetét. Mondhatni: ars poeticája a ragyogó áttetszőség, nyíltság. Mintegy szembemegy a mai titokzatoskodásában magát művészinek képzelő álnoksággal, ahol a rejtekezés mögött sokszor sunyiság és tehetségtelenség bújik meg. Amit nem látunk, abba bármit beleképzelhetünk. Más láttatni, sugalmazni, vállalva önmagunk. Ugyanakkor nem hódol a másik posztmodern divatnak sem, azazhogy „hibáival, bűneivel dicsekedne”. Nem csak a jóra való törekvésben, hanem sokszor egészen konkrét sorokban-epizódokban is a tanár, a tanító hangja szólal meg.  

Nem riad meg a kábítószer, s alkoholproblémák árnyékában botladozó új nemzedék meggondolatlan reakcióitól, bölcs éleslátással, az igaz értékek mellett tanúságot tevő személyiség meggyőző erejével terelgeti őket.

Különösen megrendítő mozzanat, mikor a korábban abortuszpárti heves kamaszlány komoly prezentációt tart a művi terhességmegszakítás ellenében idézve azt a passzust, mely szerint minden emberrel foglalkozó pozitív tudomány igazolja, hogy az emberi élet a megtermékenyülés pillanatával kezdődik.

Szóba kerül a könyv, az írott szó értékének kérdése: a tízezer kötetnyi antikvár könyvtárat birtokló bölcsész barátjának masináján tízezer könyv van letöltve; tanúi lehetünk egy „Covid által átfestett, elrontott életkép”-nek. A koronavírus hatásai és abszurd szituációi is átszövik a novelláskötetet. Sok műfajon ívelnek át ezek a tömör és erős atmoszférát teremtő írások, de mindegyik valamiképpen az ember, a lélek és a kollektív lelkiismeret húrjait pengetik.

Kelemen Erzsébet által a narrátor, az írói én nem csak tudós asszonyként lép elénk, hanem rendkívüli képességekkel rendelkező, kiválasztatott lényként, aki viszont – noha tudatában van kiválasztottságának – alázattal fogadja azt és mások szolgálatába állítja képességét, kérkedés nélkül.

Igéző és magával ragadó az a mód, ahogyan a csodákat, jóslatokat beépíti a hétköznapi történetekbe. Általában meghökkentő végkifejletre számíthatunk, de több ez mint egyszerű meghökkenés. Mikor a Medjugorjei úton Szűzanyával találkozunk, tisztában vagyunk azzal, hogy egy életből vett történet részesei lehettünk, ahogyan akkor is, mikor a Gulág réme tűnik föl, s noha tudjuk, fikció és valóság keveredik, az alaptörténet – nem csak a nevek miatt (lásd. Kelemen mama), valóságból beemelt, nem pusztán fikció. Természetesen önmagában ez nem adna értéket az írásoknak, hiszen az úgynevezett fikció az irodalomban éppen akkora teremtőerővel bírhat, mint a való élet. Ami felemelővé és igazzá teszi ezeket a történeteket, az a szerző szeme, látásmódja, s hogy tovább éli, gondozza önmagában, s az írás által ezeket az emlékeket, történeteket, kordokumentumokat, melyeknek néhány percre mi is részeseivé válhatunk.

Meglepő az a természetesség, mellyel az időt és az itteni-szellemvilág határait kezeli. A halottak élőkként járkálnak a földi világban, s az élők az idő különböző emléksíkjain.

Egyik legmegrendítőbb novella a kötetben, mely az idős professzor fiával való kibéküléséről szól. Egy szokásosan induló munkanap az időtlenségbe fut, miközben megismerkedhetünk egy őrangyallal, aki több évtized lelki fagyát olvasztja föl. Az Alabástromszínű falak nem fakó, hatásvadász novellagyűjtemény. Az alabástromszín falak fakósága egyrészt utal az Alföld homokszínére (a szerző Debrecenben él), de több helyszínen föltűnik. Novelláskötetként jelent meg, de műfaj tekintetében tulajdonképpen besorolhatatlan. A lényeg nem is a besorolás, rendkívülisége nem csak a műfaji határokat feszegeti, próbálgatja, hanem az olvasó határait is. Szembe merünk-e nézni a közeledő halállal? El tudjuk-e fogadni a szenvedéseket? Tudunk-e javítani önmagunkon vagy próbálunk-e a hétköznapokban jobb emberré válni? Az egyéni sorstragédiák, történetek olyannyira közel kerülnek hozzánk, hogy akár velünk is megtörténhettek volna, mégis személytelenek. Egy-egy kor, egy-egy nemzedék problémáival foglalkoznak a személytelen személyesség hangján: azaz mindenkori létkérdések, szenvedések, dallamok tárulnak elénk. Fontos mondanivalója a tanúságtétel. A kislány, aki a tiltott időkben is Laudetur Jesus Christust köszön, s aki mellett a felnőtt gyávaság egészen szánalmasan rajzolódik ki. A kislány, aki misét mondat a hitét megtagadó tanárért, a nő, aki megálmodja munkatársnője halálát, a férfi, aki megálmodja barátja légikatasztrófa áldozatává válik, s tehetetlen, tehetetlenségében végül mindig az imádságba menekül, s ez nem csak őt menti meg.

   Igazi tanár, tanító könyve ez a mű, aki észrevétlenül is belénk oltja a hitet, megbirizgálja lelkiismeretünket, így húsvéthoz közeledve különösen, hogy ne magunkkal és saját sérelmeinkkel foglalkozzunk szüntelen, a világ telve van csodákkal, s segítségünkre szoruló emberekkel.

/Kelemen Erzsébet, Alabástrom falak, Püski Kiadó, Budapest, 2022/

A kötet egyik bemutatója 2023. március 23-án, csütörtökön lesz Budapesten