Könyvajánló – Rámacsandra Róddam: Dévi-Bhakti-Tarangíni
Nyilvánvaló, hogy „nyugati” ember számára gyakorlatilag felfoghatatlan, végső soron érthetetlen és elképesztően sokrétű a keleti tanok, vallások világa. Noha sokat meríthetünk belőle, megerősítheti saját hitvilágunkat – olykor éppen a különbözőségek által, a megkülönböztetés jótékony erejével, de szembe kell néznünk vele, hogy otthonosan csak az mozoghat benne, aki beleszületett. Hiba volna kétes párhuzamokat vonni, összemosni keresztény szimbólumokkal, leegyszerűsíteni egy ilyen szerteágazó, sokezer éves spirituális rendszert. Mégis, nehéz ellenállni ez esetben, hogy a keresztény Mária-szimbólumok hatalmas hagyományának olvasatait fölfedezzük Rámacsandra Róddam, a kiváló költő, szádhaka (spirituális gyakorló) verseiben. A szerző Srí Aurobindo, a nagy 20. századi indiai filozófus, költő, jógi szellemi tanítványa, jelenleg az ősi bengáli Bául hagyomány központjának főmunkatársa, vendégtanárként rendszeresen tart egyetemi előadásokat, és számos cikket publikált a jóga és az indiai spiritualitás témakörében.
Nem mindennapi, hogy egy költő ennyire „beáldozza” saját magát, egész valóját, s az ima hangján, teljes odaadással szólaljon meg.
Ebben egy másik bengáli, a nagy Nobel-díjas Tagorét mindenképpen elődjének nevezhetjük, aki az Áldozati énekekben a líraiság és a fohász tökéletes egységét valósítja meg. A San Fransiscó-i professzor, Dábasis Banérdzsí a kötet bevezetőjében tudományos alapokra helyezi a költői valóság kivetüléseit: „Az indiai spirituális történelemben az Isteni Anyáról mint a Tudatosság-Erő megtestesült formájáról (csit-sakti rúpini) való szemlélődésnek egy korai, elmélyült filozófiai kifejezése az V. század körül keletkezett, és Dévi-máhátmjam (Az Istennő dicsősége) néven vált halhatatlanná. Egy másik hasonlóan régi szöveg a Lalitá-szahasznaráma (Az Isteni Anya ezer neve). Majd Ádi Sankara VIII. század környéki Szaundarja-Laharí (A szépség áradása) című műve folytatja ezt a hagyományt; a XI. század után pedig számos tantrikus szövegben terjedt el. (…) Rámacsandra Róddam meditációja az angol nyelvű kifejezésmód friss kirobbanása, amely e hagyomány érzelmekkel teli bölcsességét hozza el a kortárs olvasónak, és bizonyítja, hogy annak ereje napjainkban is megmaradt.”
A keresztény ima-irodalomban Szűz Mária szigorúan véve szószóló, közbenjáró az Istenségnél. Ez igen fontos különbség, hiszen az imádság mindig istenközpontú, nem szólhat közvetlenül szentekhez, csak közbenjárásukat kérhetjük, minden más eretnekségnek számít. Noha az Istenanya nálunk is az emberek közül kiemelt legnagyobb szent, mégsem egylényegű a Szentháromsággal.
Legyőzhetetlen fegyverekkel ékesíted magad
Öltözéked is dicsőségedről tanúskodik
A hatalmas ellenség megremeg
Az elkerülhetetlen vereséggel szembesülve
A liliom, a rózsa, az égő csipkebokor, a lepecsételt, forrás, a galamb csak néhány példa a nagyléptékű Mária-szimbólum-szótárból. És akkor még a kódexek, korai szövegek Mária-himnuszairól nem is szóltunk… Fürkésszük tovább ennek a különleges füzetecskének a rejtelmeit:
Az Isteni Anya tartja karmád
Láthatatlan szálait
Haragvó formába öltözve
Kigyógyít a kettősségből
S a végtelen felé hajt téged
Mi Mária kék köpenyébe burkolózunk, ha az égi anya védelmére vágyunk, itt sokkal harcosabb, markánsabb Isteni Anya nyilvánul meg.
Mégis, a gyöngédség szavait hívja elő, az odaadás, a befogadás és a megtartó erő női princípiumai sem hiányozhatnak a felajánló-fohászokból:
Minden a tiéd
A kéz tiéd legyen Anya/
A toll a kézben
Tiéd legyen
Az elme tiéd legyen
A gondolat az elmében
Tiéd legyen
A szív tiéd legyen
A bhāva a szívben
Tiéd legyen
(…)
Minden a tiéd
Minden ami Nincs a tiéd
Ó Anya
Csak a tiéd
Csak a tiéd
Csak a tiéd
A „bhāva” szanszkrit nyelven érzelem. Nem ez az egyetlen „idegen” szó a kötetben, a költő rendre beemel szanszkrit alapfogalmakat, melyek mélyebb értelmet, határozottabb színt adnak a verseknek.
Evezned kell szüntelen
Mindez szakadatlan gyakorlat legyen
nehogy kápráztató fények
Hátráltassanak utadon
Maya fátyla ugyan ráborul a világra, de a tisztánlátás vágya nem szűnik bennünk.
Az életem egyetlen húr
Ó Anya
Egyik vége
A világhoz van kötve
A másik
A te lábadhoz
A marionettbábuként mozgó emberiség képe („Összekuszálod életünket / Senki nem tudja kibogozni csomóidat”) egyrészt tragikus, másrészt a kozmikus távlatokig kitáguló, biztonságos valóságként tárul elénk. Nem szépeleg a költő, intenzív, és sokszor ellentmondásos érzelmeket, benyomásokat mutat föl:
Anya te vagy
Ez a finom hő
Amit nem lehet érzékelni
Tapintással
Dühöngj lassan
Dühöngj gyöngéden
Égesd el a láncokat
Égesd el a kötelékeket
Szabadíts ki engem
Hadd szárnyaljak
Határtalan méhedben
Dühöng lassan
Dühöngj gyöngéden
Az ánanda, a boldogság a teljes odaadásban valósulhat csak meg:
Hisz az Anya iránti bolond odaadás
Erősebb bármely mentális élvezetnél
Egyszerűen csak fogadd el amivel táplál
Ő meg fog tanítani ré hogyan rágd össze
Hogyan emészd meg
Hogyan ürítsd ki
Az életet a lehető legjobb módon
Csak az odaadás által lehet szabad a lélek, ahol nincs szüksége saját erőfeszítéseire, csak feltétlen bizalomra. Ebben az alapállásban a magány is képtelenség: „Hogyan is lehetnél bármikor egyedül / Ha ő az aki elaltat / Ha ő az aki felébreszt” (Igenlés és ígéret) – sóhajtja.
Mégsem részvétlen a szenvedők iránt:
Se füst se fű se szerda
Semmi nem képes szembeszállni
A démonnal mi lelked most bitorolja
Ó kedves Barátom e legsötétebb órákban
Elküldöm érted imámat
Az Isteni Anyához
Összekulcsolt kézzel könyörögve a Kegyelméért
Győzelme a tiéd lesz
Győzedelmes az áhítattal átitatott versfüzér, melynek egyik utolsó megnyilatkozása jól egybefogja kozmikus, mindenki számára elérhető üzenetét, tanítását:
E folyton táguló kozmoszban
Mit az ő titkos képletei
Tartanak egyben
A káosz szükségszerűen
A koherencia látszatát kelti
Így iktatott be szabadságot
Az előre elrendelt sorsba
S az ember szívébe
Üdvöt vetett
Még ha élete a szenvedés óceánján
Hánykódó hajónak tűnik is
/Rámacsandra Róddam, Dévi-Bhakti-Tarangíni, Cédrus Művészeti Alapítvány/Ekathara Kalari, 2024/