Könyvajánló – Tisza Kata: Hipnózis 6-kor

2023. 02. 05., 09:12
Tisza Kata hömpölygő, elementáris erejű érzelmi töltetet hordozó folyamába léphetünk, s egészen megbabonázhat bennünket a lélektől lélekig minden elemet felkavaró, határokon egyensúlyozó, s határokat feszegető, a szerző által „semi-fiction”-ként aposztrofált kötet. Semi-fiction, azaz igaz történet fiktív motívumokkal. Fiktív, de mindannyiunk legbensőbb igazságát, hazugságait, megrögzött, sokszor generációkon átívelő pusztító és önpusztító sémáit teszi valóságossá személyesen az olvasóhoz szólva a gyógyulás, s az öntudatra ébredés útján is elindítva őt. Igazi irodalomterápia, nem szépelgő szépirodalom, nem egészen irodalom, s nem kizárólag pszichoterápia. Az 54 rövidke fejezet intenzív olvasói élményt ígér.

A cím igen jól szintetizálja a kötet hangulatát, mely mintegy a befeléfordulás, a folyamat önreflexió elégiája. A szerző érezhetően saját élményekből is merít, mely ezáltal még hitelesebbé, megkapóbbá teszi a könyvet. Miért érdemes elolvasnunk eme „abszurd terápiákat”, melyek néha brutális szókimondással botránkoztathatják meg a felkészületlen olvasót? Néhány fontos motívumot ragadjunk csak ki ízelítőül, hogyha az eddig elmondottak nem hozták volna meg az olvasási kedvet.  

Bűntudat

Egyik leghétköznapibb és legközpontibb gátlás, melyet a különböző segítő foglalkozást végző szakemberek emlegetnek. Tisza Kata könyvében is fő szál az önmagát látens módon folyamatosan büntető, a bűntudat otthonos örvényébe zuhanó ember. Abszurd, de sokatmondó a nő története, aki azzal bünteti magát, hogy – mint hajdan anyja a helybeli szokásnak-nyomásnak megfelelni akarván – mindig főz és szolgál a férfinak, (hiszen milyen nő az, aki nem főz, milyen nő az, aki nem szolgálja minden porcikájával urát?), s később, mikor  a lány szembesül azzal, hogy önként vállalt alárendelt szerepében milyen mélyen és rendszeresen megalázzák, egy követ tart táskájában, melyre az van írva: „nem főzök!”, s melyet rendre elővesz, ha nem tud ellenállni  a késztetésnek. Ilyenek benső történeteink, s a transzgenerációs átkok, félelmek nem csak a nagy háborúk szörnyű titkai és kegyetlenségei által köszönnek vissza, hanem a legbanálisabb családi sztorikban, melyek hétköznapi tragédiája sokszor nem kevésbé fájó sebeket ejt.

Fájdalom

Az egyik legfájdalmasabb rész, mikor az anya tehetetlenségében hipnoterapeutához fordul, ahol meglátja önmagát – nem akármilyen képben, s feltárul előtte a valóság, hogy nem tud segíteni, helyzete megoldhatatlan. Pilinszky János vetette szemére a pszichológusoknak, hogy azt hiszik, mindenre van megoldás, és ez szörnyű. Ő költőként „a megoldás kényszere nélkül” szerette kémlelni a világot. Manapság nagy divat mindent analizálni és sok-sok sztár-pszichológus árasztja ránk tapasztalatát, meglátásait. Egyrészt nagy segítség ez elmúlt korunk vakon előretartó, a pszichológiát mintegy teljesen semmibe vevő gyakorlatához képest, néha mégis megcsömörlünk az áradatban, és azt érezzük, elég! Miért is üdítő Tisza Kata könyve? Amellett, hogy néha itt is megcsömörülhetünk, de nem tisztán, sterilizált szakmaiságában kapjuk kézhez a kínálkozó megoldási lehetőségeket, hanem a szerző saját megélt fájdalmának tükröződésében.

Arra tanít minket ez a könyv, hogy ne meneküljünk el fájdalmaink elől, mert az egyenes út a hazugsághoz, s végső soron önmagunk megvetéséhez.

„A fájdalom energia, és ajándékot hordoz annak, aki nyitottan fogadja, s éppen önnön tanulásán keresztül jut el a meghaladás fázisába.” – olvashatjuk a 98. oldalon.

Másik kulcsmondata ugyanakkor, hogy „nem viszem oda többé magamat, ahol bántanak.” (282. oldal)

Hazugság

„A kurva életbe, velem ezt nem fogod csinálni!” – a megvilágosodás pillanata, mely tragikomikus módon egy gilisztán keresztül megy végbe. Anélkül, hogy minden poént lelőnénk, említsünk egy fontos sémát, melyről a szerző beszél! A hazugságét. A hazugság függővé teszi az embert, s ebből a függőségből csakis a brutális szembenézés, a fájdalmas önleleplezés adhat feloldozást. Ami fontos, a progresszió, s hogy egyre rövidebb ideig tart a függőség maga.

Megrázó mondat, idézet a könyvből: „Ha valakit elkezdek unni, rögtön tudom, hogy hazudik.” (157.o.) A hazugság ugyanis a látszat ellenére éppen hogy végtelenül unalmas és egyhangú, mint ahogy minden negatív dolog. Másrészt viszont a hazugság mélységes sebeket képes ejteni, még akkor is, hogyha elhallgatás formájában jelentkezik. Talán legmegrázóbb darabja a kötetnek, a Vonatfütty című, melyben a szülők elképesztő gyásztagadása egy életre szerencsétlenné tesz egy gyermeket.

„Amikor hazaértem az iskolából, a testvérem nem volt otthon. De később sem ért haza. Se másnap, sem harmadnap. Végül aztán soha. (…) Évekkel később tudom meg, hogy kiszaladt az útra, elütötte a vonat. (…) Hatvanéves vagyok ma, vonatfüttyel álmodom minden éjszaka”
—  áll a 42. oldalon, a Vonatfütty című fejezetben.

Anyaság

A könyv kulcs-sémákkal dolgozik, így mindenki magára ismerhet valamelyikben – vice versa (lásd pl.: elnyomó vagy áldozatszerep). Séma lehet a testét mintegy tárgyként kezelő, azzal kufárkodó nő, aki ebben az aktusban reméli a lelki feloldást, de sehogy sem találja, s minden egyes alkalommal csodálkozik, hogy kihasználták. Másik, ezzel szögesen ellentétes séma a magát végletekig kizsigerelő anya, aki abban a tudatban él, hogy a gyermekei összes terhét neki kell elhordoznia és összes problémáját egyedül megoldania, de ami még súlyosabb: mindenért, mi velük történik, csakis ő a felelős. Föllebben itt a fátyol a társadalom iszonyú ítéletéről, mely ezt az önképet nap mint legitimizálja és erősíti, s mellyel ily módon hatalmas károkat okoz. De nem csak itt lép előtérbe az anya-kérdés, hanem a férfi viszonylatában is, vagyis a ránk nehezedő anyai sémák meghatározó jellegében. Bepillanthatunk a kiskorában súlyosan elbagatellizált módon büntetett, szekrénybe zárt kisfiú immáron férfiúi lelkivilágába, ahol is az őrületig vitt bizonytalanságból segíti ki a terapeuta, s a partnerválasztásban meghatározó anyakép is előtérben mozog a kötet egészét tekintve.   

Félelmeink, s a gyógyulás

A könyv „sémája”, hogy egy adott történetet, lelki válságot boncolgat, s a hagyma héjainak lefejtésével egyre bentebb kerülve megtalálja a kulcsot az illető számára. A történetek tehát lehetnek akár kitaláltak, akár saját tapasztalatra, terápiás élményre alapulók, közös bennük, hogy univerzális problematikákat tárgyal.

„Mindig izgatott valami mély zsigerszinten, hogy ezt meg kell fejtenem!"
— írja a szerző a könyv epilógusában.

A legnehezebb és ugyanakkor a legcélravezetőbb pályának a félelmek felfejtése bizonyul a könyv alapján. A félelmek a hazugságok táplálói is egyben, így központi jelentőségűek. A történetekben domináns a terapeuta személye és a kliens énje, Tisza Kata tulajdonképpen egy nagyon magányos műfajt teremt, melyben sem Isten, sem más segítő nem kap szerepet. Avagy maga a terapeuta kerül egyfajta megváltó szerepbe (a szó nem bibliai értelmében persze), ahol is a megváltás kemény önerőből, fájdalmas munkával válik lehetségessé, a kegyelem szele ritkán legyinti meg a szenvedőt, de akkor a megvilágosodás bizonyosságával és az öntudatraébredés erejével haladhat tovább. Ajánlható e könyv mindazoknak, kik zsákutcából keresnek kiutat, s megindulnának az önmagukkal kíméletlen szembenézés útján, de talán nem ajánlható azoknak, akik egy mély válság (friss gyász, válás) közepén tartanak, mert külső segítő nélkül igen radikális, elhamarkodott lépésekre sarkallhatja őket e könyv. Egyik legfontosabb üzenete talán, hogy:

„A hazugságnál nincs nagyobb méreg, se kifele, se befele, s csupán ennek kínzó felhasításán át lehetséges gyógyulás.” (278. oldal)