Kortárs zeneszerzők örömünnepe

2025. 11. 12., 17:41
A helyi zenei értékeket ápoló, a kecskeméti alkotók műveit bemutató koncertsorozat második alkalmát kedd este rendezték meg az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában. A hangversenyen az intézmény tanára, Ötvös Csilla okleveles gitárművész, gitártanár, kamaraművész és a nemrég Kodály Zoltán-díjjal kitüntetett zeneszerző, Kovács Levente darabjai hangoztak el. A két komponista műveit látható örömmel szólaltatták meg az ÁZI növendékei, tanárai, valamint a szerzők és barátaik. Az előadók helyenként sodró erejű produkciói a szép számban megjelent zeneszeretőket is magukkal ragadták. Az emlékezetes est bizonyította: érdemes támogatni a kortárs zene ügyét.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 72 képet tartalmaz

A „Helyi szerzők, helyi zenei értékek Kodály városában – Kortárszenei hangversenyek három kecskeméti zeneszerző műveiből” című sorozat második, záró alkalma Miklósné Faragó Csilla, a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője köszöntőszavaival kezdődött, majd a házigazda intézmény másik vezetője lépett a mikrofon mögé. Nemes Dóra zongoratanár és kamaraművész, az ÁZI igazgatóhelyettese is üdvözölte a megjelenteket, azután arról beszélt, hogy az est műsorának összeállításában – csakúgy, mint a sorozat októberi első alkalmánál – tudatos választás volt a keretes szerkezet. „Ezt a keretet Kovács Levente gyermekeknek komponált művei alkotják. Ötvös Csilla zeneszerző szólódarabja és kamaraművei lesznek hallhatók hangversenyünk középső részében, melyet majd Kovács Levente egy trombitaművésznek szánt nagylélegzetű műve követ. És végül a gyerekek zárják az estét” – mondta.

A bevezető gondolatok zárásaként Nemes Dóra ismertette Kovács Levente életútját, szakmai sikereit, majd Melján Anna és Szabó Gergő Áron előadásában az M. Bodon Pál AMI-ban 17 évig tanító komponista két fuvolára írt, Napfelkelte ködös reggelen című impresszionista karakterdarabját – amely Vincze Tünde, a gyerekek felkészítő tanára felkérésére született – hallgathatták meg a megjelentek. Ezt követően az Árnyak árnya, árnytalanság című kompozíció csendült fel, melyet Kovács Levente egykori tanítványának, Halasi Ákosnak írt versenydarabnak – a 2018-ban Egerben megrendezett „ZENEVARÁZSLAT Négykezes Zongoraverseny Határok Nélkül” elnevezésű kárpát-medencei rangos rendezvényen szép sikert értek el, tanár-diák kategóriában aranyoklevelet nyertek. A Juhász Ferenc-vers  ihlette művet – amelyben a zongora hangját kiegészítette egy csőharang, és a zongora egyik basszushúrja is rendkívüli módon megszólalt – Nemes Dóra és növendéke, Katonka Milos játszotta el.

A koncert folytatásában Ötvös Csilla darabjai hangoztak el. A zeneiskola egykori diákja és alma materébe visszatérő, 2009 óta ott tanító okleveles gitárművész, gitártanár, kamaraművész zeneszerzőként is aktív. „Mindig azok a zenészek gyakoroltak rá nagy hatást, akik a hagyományokat tisztelve teljesen egyedi utat jártak be, műfajokat átlépő művészi alkotásokat hoztak létre és különleges, csak rájuk jellemző zenei világot teremtettek. A zeneszerzésben Ötvös Csilla is erre törekszik” – mutatta őt be a közönségnek Nemes Dóra. Először a 2018-ban megjelent Journey című szerzői gitárlemezén szereplő, Balkan Dance című művét adta elő a fiatal komponista. A balkán hangzásvilágot megidéző darab után Radnóti Miklós két költeményének megzenésítéseiben gyönyörködhettek a jelenlévők. Az énekhangra, hegedűre és gitárra írt műveket Nagyné Banó Éva énekművész, Szentpéteri Ildikó hegedűművész és a szerző szólaltatta meg. Az est középső blokkját katalán népdalok átdolgozásai zárták: Ötvös Csilla 2025 tavaszán megjelent Catalan Folk Songs for two guitars című egyedülálló kötetéből a DuoCordeSzűcs Renáta és Szeghy Eszter – előadásában 7 darabot hallhatott a nagyérdemű, mely egyben magyarországi ősbemutató is volt.

A hangverseny utolsó blokkja egy olyan művel indult, amelyet szintén első alkalommal hallhattak a zenekedvelők. Kovács Levente Consolation Vigasztalás – című alkotását a szerző és Samodai Bence János trombitaművész szólaltatta meg – utóbbi két hangszeren is játszott, a darab elején és végén B szárnykürtön, a középső részben pedig C trombitán. A nagyszabású, közel félórás kompozíció a két muzsikus lendületes, virtuóz előadásában valósággal lenyűgözte a hallgatókat. Különösen a mű alkotója „bűvölte” el a közönséget, a mindennapokban inkább hallgatag, befelé forduló komponista ugyanis ezúttal egész más arcát mutatta meg. Zongorajátéka hihetetlenül energikus volt, minden futamot, minden hangot mély átéléssel formált meg, a hangszer adta hangerő-lehetőségeket maximálisan kihasználta, az érzelmek szinte teljes tárházát megmutatta – láthatóan, hallhatóan szívét-lelkét kitárta a mű előadása során. A sodró erejű produkció végén szinte felrobbant a Palotás Józsefről elnevezett hangversenyterem, a megjelentek hangos ováció kíséretében lelkesen tapsoltak és ünnepelték hosszasan a két művészt.

Az est zárószáma is kiérdemelte a közönség zajos tetszésnyilvánítását. Kovács Levente Reneszánsz szvitjét – amely Molnár Pál felkérésére készült, és amelyet az M. Bodon Pál AMI fafúvós tanára lerövidített és áthangszerelte szaxofonkvartettre – Olajos Balázs szopránszaxofonon, Gyenesei András altszaxofonon, Kovács Gellért tenorszaxofonon és Mészáros György baritonszaxofonon adott elő, felkészítő tanáruk, Molnár Pál ütőhangszeres kíséretében.

A két kortárs zeneszerző közel kétórás koncertje szép sikert aratott. A színpadra lépők önfeledt játékát hallva a zeneszeretők szinte észre sem vették az idő múlását. Remélhetőleg sok hasonló, a helyi alkotókat megbecsülő és középpontba, élvezetes hangversenyben lesz még részük a közeljövőben!