Kórusünnep Kodály születésnapján

A Kodály Zoltán születésének 142. évfordulója alkalmából szervezett koncert első perceiben Bencéné Nagy Györgyi köszöntötte a megjelenteket. A Kecskeméti Kodály Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára örömmel számolt be kollégái és az énekkarok sikereiről: „Mint tudjuk, kórusvezetőink szakmai teljesítményét számos elismerés övezi. Ezek eredményeképpen kórusaink rendre a legmagasabb kitüntetésekben részesülnek a honi és a külföldi megmérettetéseken.”

Az elismerő szavak után dr. Ittzés Tamás lépett a mikrofon elé. Ünnepi beszédében az intézmény főigazgatója előbb azt a komoly háttérmunkát méltatta, amely ahhoz szükséges, hogy a kórusok méltó módon állhassanak ki a közönség elé, hogy szépséget nyújtsanak és örömet okozzanak a zenekedvelőknek. Ezt követően az ünnepeltet, Kodály Zoltánt is megidézve a kóruséneklés öröméről szólt: „Aki jelen volt az év eleji vagy a kórusokról szóló szülői fórumon – kezdte idevágó gondolatait meglehetősen távolról indulva –, az tudja, mert ott elmondtam, hogy a sport az nagyon fontos. Kodály is a napi testmozgás jelentőségét hangoztatta, nemcsak mondta, nemcsak leírta oly sokszor, hanem leginkább gyakorolta. Napi egy-két órát sétált, sokat túrázott, sőt korcsolyázott: vannak képek arról, amikor egészen idős korában a városligeti műjégpályán korcsolyázott. Csapatsportot nem nagyon űzött, de azért az egyéni testedzés hozzátartozott a mindennapjaihoz. Azért citáltam ide a sportot, mert ezeken a szülői fórumokon elhangzik mindig a kérdés egyrészt a szülők, másfelől a kollégák részéről, hogy mi a fontosabb: a gyerek csapatsportágat űz és edzésre kell mennie, esetleg meccse van, de ugyanabban az időpontban egy kórusfellépésen is számítanak rá. Ezekre én azt mondtam, hogy van néhány olyan alkalom, amelyek a Kodály-iskolások számára nem a jogszabályok, hanem az iskola szellemisége miatt kötelezők – ezek egyike természetesen ez a mai koncert. És ilyenkor mindig avval érveltem, annak ellenére vagy avval együtt, hogy én magam is világ életemben szerettem focizni, sőt, mindig világbajnok és olimpiai bajnok focista szerettem volna lenni, szóval annak ellenére, hogy szeretem a sportot és szeretem a csapatsportokat, hogy a közös zenélésnek, legyen az zenekar vagy kóruséneklés, van egy nagyon nagy előnye a csapatsportokkal, a sporttal szemben. Itt nincs ellenség, nincs ellenfél, nem kell senkit legyőzni, pontosabban saját magunkat kell legyőzni, és a csapattársainkat – a kórustársainkat – magunkkal együtt vagy magunkat velük együtt egy csatasorba kell állítani egy közös cél, egy közös pozitív elérhető cél reményében és érdekében. Ez adja az egésznek a talán semmi máshoz nem fogható örömét. Kívánom, hogy ma, Kodály Zoltán születésnapján, december 16-án – ami egyébként Ludwig van Beethoven születésnapja is – éljék át önök is ezt az örömöt, akkor is amikor a saját gyermekeik vagy unokáik énekelnek, és akkor is, amikor más Kodály-iskolás diákok! Kívánok a koncerthez meghitt elmélyülést, és megmerítkezést abban az örömben és csodában, amit ezek a kórusok reményeim szerint nyújtani tudnak!”

Az ünnepi hangverseny folytatásában a Kodály Iskola kórusai örvendeztették meg produkcióikkal a népes közönséget – egy tűt sem lehetett volna leejteni a Nemesszeghy Márta teremben. Az intézmény valamennyi énekkara színpadra lépett, a két nemrég alapított énekkar is bemutatkozott. Előbb a két új énekes csapat – a Mákvirágok Gyermekkar és a Triola Gyermekkar – műsorát hallgathatták meg a jelenlévők, majd az Antanténusz Gyermekkar, a Miraculum Gyermekkar, a Clarus Fiúkórus, az Aurin Leánykar és a Kodály Iskola Vegyeskara szólaltatott meg gyönyörű adventi dallamokat. Természetesen több Kodály-mű, így például részletek a Kis emberek dalaiból, a Villő és a János-köszöntő is felcsendült. Az együtteseket Hainfart Márta, Závori Erika, Szegediné Tóth Ildikó, Arató Ákos és Durányik László vezényelte, zongorán Seres József, Révész László, dr. Feketéné Rodler Anett, Nagy Dániel, Lovászné Gajdos Éva és Gerhát Domonkos működött közre. Valamennyi kórus hatalmas ünneplést kapott, a közönség vastapssal köszönte meg előadásukat.

Az ünnepi hangverseny legszebb pillanatait a záróének alatt élhették át a jelenlévők. Dr. Ittzés Tamás a közönséget is bevonta az utolsó énekszám megszólaltatásába. Az egyik legismertebb karácsonyi dallamhoz erre az alkalomra írt egy második szólamot, egy könnyített basszust, és miután saját szólamaikat a hölgyeknek és a férfiaknak megtanította, irányításával a díszteremben megjelentek – a hét kórus tagjai és a közönség – együtt énekelték: Dicsőség, mennyben az Istennek!