Koszorúzás délidőben a lovasszobornál

2025. 09. 21., 15:01
A Hunyadivárosi Napok egyik szép programja volt a Hunyadi téri lovasszobor megkoszorúzása.
Fotó: Barta Zsolt
A galéria 26 képet tartalmaz

A Mátyás és a Hunyadi iskolák diákjai pedagógusai vonultak ki szombat délután azért, hogy a déli harangszó idején felidézzék, ha csak egy rövid időre is a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérének emlékét. A program keretében Szabó Sándor kecskeméti tárogatóművész játszotta el a Himnuszt. Ezt követően Pászti András önkormányzati képviselő, aki egyben a Corvin Mátyás Általános Iskola igazgatóhelyettese is, méltatta a gyerekek rajzversenyen elért eredményeit, majd pedig a legjobbaknak díjakat adott át. A díjátadás felvillanyozta a gyerekek hangulatát. Az elismerések átadása után az iskolai és a civilszervezeti vezetők megkoszorúzták Hunyadi János szobrát. Kérdésünkre a városatya elmondta, hogy az idén befolyt tombola támogatásokból 570 ezer forintot a Ceglédi úti Selyemrét Óvodának ajánlják fel.