Ismét megnyitotta kapuit a Kecskeméti Nemzeti Színház azok előtt, akik segítségükkel vérüket adták másokért. A teátrum az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen szervezett véradást szombat délután. Az eseményre 70-en érkeztek, órákig tele volt az épület előtere.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 14 képet tartalmaz
Összesen 70-en érkeztek életet menteni szombaton a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházba. A teátrum évek óta elkötelezetten támogatja a vérellátó közösséget, és fontosnak tartja, hogy ott segítsen, ahol csak lehet. Így született meg a véradások rendszeres szervezésének ötlete a Kecskeméti Területi Vérellátóval együttműködve. Csapó Virág is adott vért. Ez azért nagy szó, mert a színművész régen tűfóbiában szenvedett.
Nyolcszor elájultam a 10-ből, ez nem vicc. Az, hogy én most itt vagyok, az részint annak köszönhető, hogy elhatároztam, hogy úrrá kell lennem magamon, ez egy tudatos döntés. Másrészt, amikor megtudtam, hogy pontosan egy véradással hány emberen segítek, az pedig annyira jó érzés. Szerintem mindenki szeret büszke lenni magára akkor, ha valami jót tett. És szerintem vért adni az egy nagyon jó cselekedet.
— mondta Csapó Virág színművész.
”
A színház tagjairól általánosságban el lehet mondani, hogy rendszeres véradók. Danyi Judit színművész például 3 hete adott vért, immáron 10. alkalommal.
Bodó Marianna barátnőm vitt bele ebbe az egész véradásos dologba. Én mindig féltem, és meg se fordult a fejembe, de nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, és nagyon örülök, hogy ő engem erre inspirált, mert egyáltalán nem fáj. Egy picit kellemetlen, de bőven megéri azt a picike kis kellemetlenséget, az hogy az ember tud segíteni. És, tényleg olyan kevés kell hozzá. És soha nem tudhatjuk, hogy melyikünk szorul rá. És akkor jó, hogyha van segítség.
— nyilatkozta Danyi Judit színművész.
”
A kezdeményezésben nem csupán a társulat tagjai vettek részt, bármely külsős személy, előzetes regisztráció nélkül megjelenhetett és vért adhatott. Köszönetképpen pedig a teátrum a véradók között értékes színházi nyereményeket sorsol ki.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom