Közönségsiker Mozart és II. József találkozóján

A Muzsikáló évszázadok címmel szervezett előadás-sorozat második alkalmán Virág Barnabás, a Katona József Könyvtár igazgatóhelyettese előbb köszöntötte a megjelenteket – külön örömét fejezte ki, hogy a 41. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál könyvtári programjainak nyitóeseményén a terem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel –, majd egyfajta utazásként konferálta föl a rendezvényt, amely a bécsi klasszika világába vezeti majd el a jelenlévőket.

Ezt követően Bősze Ádám zenetörténész és László Ferenc történész lépett a színpadra. Páratlan párok – II. József és Wolfgang Amadeus Mozart címmel meghirdetett előadásuk elején a stand up comedy komolyzenei változatát meghonosító korábbi rádiós műsorvezető mindenekelőtt tisztázta, hogy a közönség mire számíthat a következő másfél órában: egyrészt kötött formában, egymást követve három-három alkalommal szólalnak majd meg előadótársával, másrészt azonban egymásnak teljesen szabad kezet adnak, azaz ki-ki a saját „emberéről” azt osztja meg a jelenlévőkkel, amit jónak lát. Ezután ezekkel a szavakkal adta át a mikrofont: „Tekintettel arra, hogy II. József volt a magasabb rangú és Ferenc pedig magasabb nálam, ő kezd.”

Az első blokkban László Ferenc II. Józsefet úgy mutatta be, mint aki Mozarthoz hasonlóan „csodagyermek” volt. „Persze az ő csodagyermeksége másként értendő, mint Mozart esetében – fejtette ki a történész. – Leginkább, ha szabad így mondanom, egy genetikai vagy biológiai csodaként lehet értelmezni II. Józsefet, mert amikor 1741-ben megszületett, akkor ezzel egy hihetetlenül nagy, feszélyezően nagy irátus ért véget a Habsburg-dinasztia történetében. A 17. század végén és a 18. század elején ugyanis elkezdtek fogyni a Habsburgok, különösen az életképes férfi Habsburgok. Tudjuk jól, hogy például 1700-ban a spanyol Habsburgok szőrén-szálán ki is haltak. De itt, a Duna táján is gond volt a Habsburgokkal, olyannyira, hogy 1685 és 1741 között gyakorlatilag egyetlen életképes férfi Habsburg sem született. Ez a sorozat szakadt meg, amikor világra jött József. És ez persze egyrészt az ő szerencséje, másrészt a Habsburg-dinasztiának a szerencséje, harmadrészt pedig anyja, Mária Terézia érdeme.”

Bősze Ádám első megszólalásában azt a képet próbálta tisztázni, ami a Mozart iránt érdeklődőkben a nagy zeneszerzőről az emberekben kialakult. „Vajon a mi fejünkben milyen arckép vagy milyen figura rajzolódik ki, amikor Mozartra gondolunk?” – tette föl a kérdést, és a válaszhoz korabeli festményeket vetített ki, illetve Mozart tisztelőinek írásaiból idézett. Így például Franz Xaver Niemetschek cseh filozófus, ismert zenekritikus jellemzéséből – ő írta Wolfgang Amadeus Mozart első teljes hosszúságú életrajzát –  olvasott fel néhány mondatot. „Kisnövésű alkata korai szellemi megerőltetésének és annak a körülménynek az eredménye, hogy gyerekkorában keveset mozgott. Noha a szülei gondját viselték és szép gyerek volt, de hatéves korától kezdve ülő életmódot folytatott, s ez a kivételes tehetség és szorgalom törékeny testalkatának talán túl sok volt. Ennek a rendkívüli embernek a testalkatában semmi különleges nem volt, kisnövésű, arca pedig – ha a nagyon is tüzes szemét nem számítjuk – zsenijének nagyságát nem tükrözte.”

Mozart tanítványa, Johann Nepomuk Hummel is írt róla: „Alacsony volt, arcszíne sápadt, megjelenésében igen kellemes és barátságos, ami melankolikus komolysággal párosult. Nagy kék szeme világosságot sugárzott.” Sőt, Beethoven is megemlékezett róla: „A folyamatos és állandó játék – ezalatt a zongorázásra gondolt – miatt Mozart ujjai annyira begörbültek, hogy képtelen volt a tányéron a húst egyedül felvágni.” Az előadó azt javasolta, hogy a hallgatók mindezeket csak mértékkel fogadják el, hisz a képi ábrázolásokban és az írásokban is a szerzők a saját maguk által elképzelt Mozart-képet rögzítették.

A későbbiekben szó esett az Amadeus című kultikus filmről, az abban megmutatott Mozart-kép vitatott hitelességéről, valamint II. József zenei kötődéseiről. László Ferenc az uralkodó Mozarthoz fűződő kapcsolatáról is beszélt. Hangsúlyozta, hogy II. József tisztában volt a muzsikus nagyságával, mindent megtett, hogy őt Bécshez kösse. Egy művészi versenyt is szervezett, amelyen Bécset az ő kívánságára Mozart képviselte, „ellenfele” pedig az abban az időben világsztárként tisztelt olasz komponista és zongoraművész, Muzio Clementi volt. A zenei párbaj hivatalosan döntetlennel zárult, a kalapos király mindkettőjüket megjutalmazta. Elhangzott továbbá, hogy Mozart is mély tisztelettel viseltetett II. József iránt. Amikor megbetegedett és élete végét érezte, úgy rendelkezett, amiként azt a jóval korábban elhunyt uralkodó egészségügyi és takarékossági okok miatt általánosan előírta: csak egy zsákba bevarrva temessék el.

A két előadó szellemes elbeszélései révén a hallgatók figyelme egy pillanatra sem lankadt. „A zene, a zeneszerzés az egzakt tudomány” – állította Bősze Ádám, és mindezt akként is igazolta, hogy a nagyérdeműt közös éneklésre hívta, négy szólamra osztva őket egy kánont énekeltetett el velük. A közönség ebben is kiváló partnernek bizonyult, szépen zengett az alkalmi kórus ajkán a Pál, Kata, Péter.

Az est mindvégig végtelenül jó hangulatban zajlott. A jelenlévők a program végén hosszas vastapssal köszönték meg az előadók tartalmas, vidám produkcióját. A Katona József Könyvtár rendezvénysorozata március utolsó napján folytatódik, akkor Mona Dániel zenetörténész Verdi Traviatáját elemzi majd.