Közösségépítő családi nap a Kósafaluban

2025. 10. 05., 10:13
A Kecskeméti Nótások Baráti Köre szervezésében közösségépítő családi napot tartottak szombaton a Kósafalu városrészben. Az eseményen részt vett Lévai Jánosné tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője, és Szamler László önkormányzati képviselő.

Körömpörkölttel és magyar nótákkal várták a Kósafaluban lakókat a Bendegúz Játszótér melletti téren. A közösségépítő családi napon Lévai Jánosné tanácsnok mondott először beszédet, aki a körzet önkormányzati képviselője.

Lévai Jánosné kiemelte, minden városrész polgárainak fontos, hogy a körzet képviselőjével tudjon beszélni kötetlenül, nem hivatalosan. Ha ilyen családi napot szervezünk, sokkal jobban megnyílnak az emberek, mintha hivatalosan bárhol találkozunk velük.

Lévai Jánosné hozzátette, legtöbben a kerékpárúttal kapcsolatban kérdezik, de szóba került a jövőben a Nagybani Piac mellett épülő bevásárlóközpont is. A Kósafalui közösségépítő családi napot a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület szervezte, melynek Kovács János az elnöke, és Ország Ilona a műsorszervezője.



Az esemény helyszíne a Szövetség utca végénél található új Bendegúz játszótér melletti terület volt. A játszóteret nemrég Európai Unios pályázatból építették a Kósafaluban.