Közvetlen riválisát fogadja vasárnap a KNKSE

2023. 02. 15., 10:06
Nagyszerű hét áll a kecskeméti női kézilabdacsapat mögött; múlt vasárnap döntetlent játszottak a jó erőkből álló Ferencvárosi TC U19 csapatával (34-34), ami azért is remek eredmény, mert 3 héttel korábban az Elek Gyula Arénában 11 góllal alulmaradtak Berkes-Kaiser Melittáék. A Fradi ellen megszerzett egy pont azonban akkor igazán értékes, ha hétvégén a KNKSE legyőzi közvetlen riválisát, a Tempo KSE alakulatát is.

A bajnoki év elején igyekeznek felmérni az erőviszonyokat a csapatok, és már akkor sejthető volt, hogy a KNKSE és a Tempo izgalmas mérkőzéseket vívhat egymással. Szeptemberben meg is ütközött egymással a két gárda, ám izgalmakról szó sem volt; a Tempo végig uralva a találkozót, magabiztosan legyőzte a hírös városiakat (37-32).

A KNKSE elleni mérkőzés mellett a Tempo további 3 alkalommal győzött, kétszer „ikszelt”, és 11-szer alulmaradt soros riválisával szemben. Mérlege azonban impozánsabb, mint a Kecskemété, hiszen 10 pontot gyűjtött, igaz, ez egyelőre a tabella 14. helyéhez elegendő.

A Kecskemét csupán egyetlen alkalommal győzött, 2 döntetlen mellett 15 vereség a mérlege, ezzel 16., sereghajtó a bajnokságban.

Mindkét alakulat számára a bennmaradás a tét – kétségtelen, hogy ehhez a Tempo áll közelebb – ezért minden bizonnyal mindent meg fognak tenni a csapatok. Érdekesség, hogy két fordulóval ezelőtt a Tempo is döntetlent játszott a Ferencvárossal (27-27). Parázs csatára van kilátás a Messzi István Sportcsarnokban, vasárnap este.

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): - Remélem, hogy előző mérkőzésünkön szerzett pontunkból tudunk erőt meríteni, és legalább olyan elszántsággal állunk bele a Tempo elleni meccsbe, mint tettük azt a Fradi ellen. 60 percen kerül kell összpontosítanunk, ez egészen biztos, a Tempo komoly ellenfél, sok rutinos játékossal. Mindent megteszünk, ahogy eddig is, és a végén eldől, ez mire lesz elég.

Kecskeméti NKSE – Tempo KSE

Női kézilabda NB I/B, 18. forduló

2023. február 19. vasárnap, 17:00

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Vezeti: Babidorics, Reszegi