KTE kosár: a győzelem reményében megyünk kedden Szolnokra

2023. 05. 07., 19:38
A szombati egyenlítés után kedden a vezetést is átveheti a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Szolnok elleni párharcban.

Lélektanilag fontos sikert aratott szombaton a Messzi István sportcsarnokban Forray Gábor legénysége, és ezzel újra nyílttá tette az 5-8. helyekért folyó párharcot a Szolnoki Olajbányásszal szemben. 

A harmadik összecsapás előtt így vélekedik a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét trénere:

-Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy a Szolnok egy nagyon erős csapat, ezért is óriási dolog, hogy legyőztük őket szombaton, és egyenlítettünk a párharcban - mutatot rá Forray Gábor. - Hasonló volt a forgatókönyv, mint szerdán a Tiszaligetben. Most az volt a különbség, hogy nagyobb előnyt tudtunk kiépíteni. Az Olajbányász erejét viszont jól mutatja, hogy hiába lógtunk meg tíz pont felett, vissza tudtak kapaszkodni. A kritikus pillanatokban ezúttal helyén volt az eszünk és szívünk, nem hibáztunk bele, és ez eredményezte a sikert. Szeretném megköszönni szurkolóink biztatását is, hiszen mikor hullámvölgybe kerültünk, ők ott álltak mellettünk, és segítettek túllendülni a holtpontokon. Kedden is a győzelem reményében utazunk Szolnokra. Azt gondolom, hogy már egyik csapat sem tud óriási meglepetést okozni a másiknak, apróbb változtatások természetesen lehetnek mindkét oldalon. Az fog dönteni, hogy ki mennyire bírja még a fájdalmat, úrrá lenni a fáradtságon és koncentrált maradni végig. Bízom benne, hogy mi leszünk azok, akik a végén győzelmet ünnepelhetnek. Szurkolóinkra most is számítunk, és persze majd pénteken is, a hazai meccsen.

Szolnoki Olajbányász - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 5-8. helyért, 3. meccs
2023. május 9., kedd 18:00 - Tiszaligeti sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Tőzsér Dénes, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

A párharc az egyik csapat három győzelméig tart. Az állás 1-1.


Szurkolói információk

Csarnok címe:  5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 9691/12. hrsz.

A vendégszurkolók csak és kizárólag online vehetik meg belépőjegyeiket az alábbi linken:

https://www.eventim.hu/hu/jegyek/olajbanyasz-2022-2023-szezon-szolnok-tiszaligeti-varosi-sportcsarnok-592841/event.html?ca=12

Vendégszektorok: vendég jobb és vendég bal – csak ide vegyék meg jegyeiket a későbbi esetleges problémák elkerülése végett, ugyanis a szolnok klub közlése szerint a nem megfelelő helyválasztás a mérkőzésről való kivezettetéssel járhat.

A mérkőzést a MindigTVGo Sport-on is meg lehet tekinteni előfizetés után.

A rájátszás menetrendje 

Szerző: Komáromy András

Kapcsolódó cikk