Letartóztatták a kecskeméti rablással gyanúsított hajléktalan férfit

KÖZLEMÉNY
2024. 06. 21., 19:26
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 52 éves hajléktalan, román férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2024. június 19-én délután egy kecskeméti játszótéren észrevette, hogy az egyik padon alszik egy férfi. Kihasználva a férfi védekezésre képtelen állapotát, kivette a táskájából a mobiltelefonját és a pénztárcáját (a benne lévő személyi okmányokkal, bankkártyával, és 14.000 forint készpénzzel együtt).

A férfi azonban felébredt és megpróbálta visszaszerezni az értékeit, azonban a gyanúsított egy kék színű járóbottal homlokon ütötte, majd a „zsákmányával” együtt elmenekült a helyszínről.

A bűncselekménnyel okozott kár 195.000 forint, amely a gyanúsított elfogását követően megtérült.

A bíróság a - román állampolgárságú, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, büntetett előéletű - gyanúsított letartóztatását jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.

A bíróság döntése ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Kecskemét, 2024. június 21.

Kecskeméti Törvényszék