Lezárták a tüntetők a Hanusz utcát

Nem tudtak ráhajtani az autósok a Károly Róbert körútra ma reggel a Hanusz utca felől, mivel azt a lakók 3 órára lezárták. 11 ott élő vonult ma reggel az utcára, hogy tiltakozzanak a Hanusz kétirányúsítása ellen. Erre azért van szükség, mert jelenleg a Hollandfaluba egy szűk kis utcán tudnak eljutni a környéken lakók a Károly Róbert körútról. Ez a szakasz pedig alkalmatlan arra, hogy személygépkocsik menjenek rajta, különösen életveszélyes gyalogosan, babakocsival vagy biciklivel itt közlekedni. Egy baleset is történt már az utcában. A Hanusz István utcából körülbelül 10 lakó ma az utcára vonult.
- A vita tavaly ott kezdődött, hogy a Görgey utcára rávezettek egy lemenő forgalmat erről a körútról, ami, igazuk van, nem megfelelő az utca erre, hogy ott közlekedés legyen. Nyilván túlhangsúlyozták a dolgot, meg túl van egy kicsit dramatizálva, de jogos az észrevételük - mondta Oláh Menyhért helyi lakos.
Kopping Rita nem a területért felelős önkormányzati képviselő, a baloldali Szövetség a Hírös Városért Egyesület elnöke is a Hanusz utcában lakik. Szerinte a kétirányúsítással más utcák jutnának arra a sorsa, mint a Görgey.
- Probléma az, hogy itt, ha végignéztek az utcán, van egy gyönyörű hársfa sor, ha kiszélesítik az utat, annak a gyökere meg fog sérülni, egy idő után azok a fák meg fognak halni, el fognak pusztulni. Ha megyünk tovább, akkor nincs járda az úton. Tehát babakocsival, gyalogosan, az útra kényszerül és nem tud máshol közlekedni. Ha megyünk tovább, akkor a Bogovics közben folytatódik ez az utca, ami pedig annyira keskeny, hogy itt nincs arra lehetőség, hogy további szélesítést végezzenek - magyarázta Kopping Rita, nem a területért felelős önkormányzati képviselő, helyi lakos.

Kopping Rita szerint a kétirányúsítás miatt a Hanuszon menne el a teljes átmenő forgalma a városrésznek, ami azt okozná, hogy teljesen elveszíti a kertváros jellegét a Hollandfalu. Más lakó pedig azt mondta, hogy elegendő más út van, amely a Károly Róbert körútról nyílik a Hollandfaluba és fordítva. Oláh Menyhért egy másik megoldást javasol.
- Ha az egyirányúsítást megfordítjuk, ebben az esetben őrájuk nem terhelődik rá átmenő forgalom, legfeljebb nekünk lesz rosszabb, mert mi erről nem tudunk bejönni és meg kell kerülni. Mi vállaltuk volna ezt. Eleve elzárkóztak ettől, ezt nem tudjuk megérteni, hogy mi az oka - mondta Oláh Menyhért.
Mint megtudtuk, a környéken, úgy a Hanusz István utcában is a helyiek a közterületre építkeztek. Információink szerint a legtöbben engedély nélkül, így előkertek és autófeljárók is létesültek a területre. A lakók elmondása szerint mindaddig le fogják zárni minden reggel 7 és 10 óra között az utcát, amíg nem születik másik megoldás.