Magyarország apostoli nunciusa járt Kecskeméten

2024. 03. 18., 12:08
Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa látogatást tett a Szentcsalád Plébánián vasárnap. A Szentatya magyarországi személyes képviselője szentmisét celebrált, majd a közösség tagjaival találkozott.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 31 képet tartalmaz

Magyarország apostoli nunciusa látogatott Kecskemétre vasárnap. Michael Wallace Banach érsek, az 1994-ben, harminc évvel ezelőtt alapított Szentcsalád Plébánián jubileumi szentmisét celebrált, köszöntötte a közösséget, biztosította őket Ferenc pápa imáiról, és közelségéről, majd atyai áldását közvetítette.

A Szentatya magyarországi személyes képviselője arról beszélt, hogy a kereszténység azt jelenti, hogy részt veszünk Jézus életében és halálában is.  Az érsek atya az evangéliumban szereplő búzaszem példázatának magyarázata kapcsán elmondta, a halál az élet kapuja, a feltámadás mindig el van rejtve a halálban, nincs feltámadás halál nélkül. „Aki szereti életét, elveszíti azt, aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is” – sorolta Jézus mondatait, melyek mind azt jelzik: ha látni akarjuk Jézust, a halál arcába kell néznünk. 

A szentmise után, a város nevében Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte az apostoli nunciust, tolmácsolva Szemereyné Pataki Klaudia polgármester üdvözletét és átnyújtotta a 650 éves Kecskemétről szóló kiadványt. A közösség rendkívüli erőt képvisel a város életében lelki és kulturális eseményeivel, a város vezetése pedig támogatja a katolikus plébániákat, iskolákat és óvodákat.

- Közel 30 éve, az itt lakó közösség és az akkori plébános kezdeményezte, hogy itt a 30 ezer lélekszámú Széchenyivárosban épüljön egy katolikus templom. A városvezetés ezt örömmel fogadta és támogatta. Az elmúlt 30 év azt bizonyítja, hogy ez egy jó és bölcs döntés volt
— fogalmazott beszédében Engert Jakabné alpolgármester.

A beszédet követően Hatházi Róbert plébános mutatta be a harminc éve alapított plébániát, ahol előbb született meg a közösség, mint a kőtemplom. A plébános ismertette a vasárnapi három szentmisén 600 hívő vesz részt, csütörtökönként pedig egész napos szentségimádást tartanak.
A Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvodát 2021-ben vette át a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, az intézmény rajzzal kedveskedett a nunciusnak, majd a plébánia több mint egy tucat csoportja mutatkozott be.