Magyarországi turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes

2023. 10. 19., 10:02
Októberben többállomásos magyarországi turnéra készül a Háromszék Táncegyüttes. Az idén 200 éve született Madách Imre műve nyomán készült Tragédia c. táncszínházi produkciót premierként négy megyeszékhelyen láthatja majd a közönség. Október 25-28. között a Nemzeti Táncszínház társszervezésében, Debrecenben, Kecskeméten, Budapesten, illetve Veszprémben mutatják be a Könczei Árpád által rendezett előadást.

A határontúli együttes célja az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, valamint művészi értékű színpadi bemutatása, olyan előadások létrehozásán keresztül, amelyek méltón képviselik az erdélyi magyar néptáncművészetet. 

A Madách-emlékév kapcsán bemutatásra kerülő összművészeti alkotásban– zene, tánc, mozdulat, látvány, film – a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, a szerelemről és a szabadságról mesélnek. 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Madách-emlékév és a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében valósul meg.

TURNÉPROGRAM:

  • Október 25. (szerda), 19:00 - Debrecen (HU), Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
    Online jegyvásárlás: csokonaiszinhaz.hu
  • Október 26. (csütörtök), 19:00 - Kecskemét (HU), Hírös Agóra Kulturális Központ, Színházterem
    Online jegyvásárlás: hírösagóra.jegy.hu
  • Október 27. (péntek), 19:00 - Budapest (HU), Nemzeti Táncszínház, Nagyterem
    Online jegyvásárlás: nemzetitáncszínház.jegy.hu
  • Október 28. (szombat), 19:00 - Veszprém (HU), Veszprémi Petőfi Színház
    Online jegyvásárlás: petofiszinhaz.hu