Maradnak az óvodavezetők

2025. 06. 27., 13:20
2030. július 1-ig továbbra is ugyanazon személyek töltik be két óvoda igazgatói posztját, mint eddig. A mandátumok lejártát követően írták ki a pályázatot a pozíciókra, melyre mindkét intézmény esetében egy-egy jelentkezés érkezett.

A közgyűlés pedig tegnap meg is szavazta, hogy a Ferenczy Ida Óvoda igazgatója továbbra is Kurilláné Páncél Csilla, aki az intézményben 35 évig volt igazgató, illetve igazgatóhelyettes. A Kálmán Lajos Óvoda igazgatói feladatainak ellátására pedig Kőváriné Kis Katalin nyújtott be pályázatot, aki 24 éve vezeti az óvodát, ő is tovább marad az intézmény élén.