Másfél millió forinttal támogatták a koraszülöttek ellátását

2023. 12. 20., 16:40
Az Ép-Gépész Holding Kft. 1.500.000 forinttal támogatta a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítványt, melyet jelképesen a cég egyik tulajdonosa Sziládi Sándor, és Slonszki Attila cégvezető adott át dr. Horváth Zsolt, kórház orvosigazgató és dr. Kelemen Edit főorvosnő részére, aki nemcsak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Koraszülött és Újszülött Részlegének vezetője, hanem az alapítvány kuratóriumának elnöke is egyben.

Az ünnepélyes átadáson Slonszki Attila cégvezető elmondta, hogy választásuk azért esett dr. Kelemen Edit főorvosnő alapítványára, mert munkájukat kiemelkedőnek találják, és biztosak benne, hogy támogatásuk a legjobb helyre kerül.

Igyekeztünk olyan támogatási célt találni, mellyel kifejezhetjük hálánkat és elkötelezettségünket a társadalom számára segítő tevékenységet végzőknek, az egészségügy vagy kultúra területén dolgozóknak
— mondta az átadáson Slonszki Attila, cégvezető.

– Épületgépészettel foglalkozunk több, mint 30 éve, cégcsoportunkban úgy gondoljuk, hogy ameddig lehetőségünk van rá kötelességünk is, hogy segíteni tudjunk azoknak, akik értünk és gyermekeinkért tesznek meg mindent. Kívánjuk, hogy ezzel a támogatással, a szakemberek által, minél több gyermek gyógyulását segítsük - tette hozzá gondolatait Sziládi Sándor, tulajdonos.

– Amíg a gyerekek küzdenek, mi sem adhatjuk fel, a szülőknek is ezt közvetítjük. A cél, hogy boldog családként mehessenek haza, és természetesen utána sem engedjük el a kezüket - köszönte meg a támogatást a főorvosnő.