Megérkezett a Mikulás a Lovasközpontba

A Testnevelési Egyetem Lovasközpontjában Kecskeméten öt iskola kilenc osztálynak tartanak órákat hétfőtől csütörtökig, délelőttönként. Minden iskolai lovasoktatásban résztvevő kisgyermeket meglátogat a Mikulás ezen a héten a Lovardában, mi is ellátogattunk a különleges eseményre. „Agyfelfényesítő gyakorlatokkal” kezdődött el a lovarda mai mikulás-napi lovasprogramja. Az élménypedagógiát követő lovasközpontban ez egy speciális fejlesztő gyakorlatsor, mely a diszfunkcióval rendelkező kisgyerekek fejlesztését segíti – tudtuk meg az iskolai lovasoktatás vezetőjétől, Andrássy Izabellától.
Így azok a gyerekek, akik ide járnak, nem csak a lovon való mozgást tanulják meg, hanem a fejlesztésüket segítő képességeket is, ami segítségükre van a matematika, olvasás, írás során. Mindez a mai programjukban is szerepelt, azonban a nap legkülönlegesebb része a Mikulás érkezése volt.
Mivel minden gyerek jó volt, szaloncukrot osztott a Mikulás, akinek távozása után következett a lovasbemutató. A rövid program után mikulásjátékkal melegítettek be a gyerekek, majd közös lovasprogramon vettek részt.
Az országos lovas tudásközpont, a lovaskultúra-oktatók képzőközpontja immár második alkalommal rendezte meg a mikulás napi programját, melynek köszönhetően az iskolai lovasoktatást végző mintegy 250 gyermek egy újabb élménnyel gazdagodhatott. A mikulás program holnap folytatódik számukra.
