Megérkezett Törökországba a Kecskeméti TE csapata

KÖZLEMÉNY
2024. 01. 17., 07:56
Az NB I-es KTE hétfőn két edzéssel folytatta a téli felkészülést, azok után, hogy a Csákvár elleni 2-0-os edzőmeccs után egy szabadnapot adott a játékosoknak a szakmai stáb. Kedden már Törökország felé vették az irányt.

Csapatunk gépe délután indult Ferihegyről, majd helyi idő szerint már az esti órákban érkezett meg küldöttségünk a törökországi Belekbe. Az edzőtáborban összesen 6 mérkőzés következik a rajtig az edzések mellett. Ezen a héten a koszovói Llapi lesz az első szerdán 16:00-kor (magyar idő szerint 14:00-kor), majd szombaton a bolgár Krumovgrad és az osztrák Strum Graz következik.

Az utazókeretben helyet kaptak sérült játékosaink, Nikitscher Tamás és Nagy Krisztián is, akik rehabilitációjukat a csapat mellett folytatják az edzőtáborban. Mellettük fiatalok is elutaztak, így az NB III-as csapat két alapembere, Hatvani Dániel és Szamosi Csanád, valamint a Csákvár elleni edzőmeccsen már pályára lépő, Helmich Pál.

Az utazókeret:

Kapusok: Varga Bence, Kersák Roland, Fadgyas Tamás

Mezőnyjátékosok: Katona Levente, Pálinkás Gergő, Banó-Szabó Bence, Májer Milán, Nagy Krisztián, Horváth Krisztofer, Kovács Kolos, Szabó Alex, Vágó Levente, Belényesi Csaba, Matheus Leoni, Mihajlo Meszhi, Nagy Olivér, Szűcs Kornél, Zsótér Donát, Nikitscher Tamás, Iyinbor Patrick, Artner Dávid, Polyák Kristóf, Zeke Márió, Szendrei Ákos, Lukács Dániel, Derekas Zoltán, Hatvani Dániel, Szamosi Csanád, Helmich Pál.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu