Megnyílt a KASZ+ 2026 - Nyolc művész alkotásai egy különleges tárlaton

2026. 07. 01., 15:07
Nyolc művész részvételével, huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Kecskeméti Acélszobrászati, Képzőművészeti Szimpozion nemzetközi alkotótábort június 12. és 26. között. Az elkészült remekművekből pedig kiállítás nyílt, melynek idei mottója: a noktalgia.
A galéria 7 képet tartalmaz
„A látogató bevonódik magába, a műbe. Ugyanis, ha a kezeit a szenzorokra teszi, akkor a látogatónak a pulzusa bekerül a számítógépbe, és a szenzoros vezérlés befolyásolja a fényjátéknak az ütemét, ritmusát" - magyarázta Árvai István, a K-ARTS Művészeti Alapítvány kurátora és művészeti vezetője, miközben az egyik kiállított alkotást mutatta be.

Katona Kati újmédia-művész a gombafonatokat idézi meg alkotásával úgy, hogy közben a látogatót is bevonja művészi folyamatba. A 23. Kecskeméti Acélszobrászati, Képzőművészeti Szimpozion nemzetközi alkotótáborban idén 8-an vettek részt. A művekből most kiállítás nyílt.

A tábor idei témája a noktalgia volt. A 2004-ben indult KASZ+ a hazai kortárs képzőművészeti élet egyik legkülönlegesebb alkotóműhelye, amely idén is a KÉSZ Csoport kecskeméti Ipari és Innovációs Parkjának acélszerkezet-gyártó bázisán valósul meg. A működő gyári környezet és az indusztriális háttér egyedi műszaki, gépi lehetőségeket nyújt a meghívott művészeknek, akik munkájuk során mérnökök és szakmunkások támogatására is számíthatnak.