Megnyílt a Malom kilátó, ez a húsz éves Malom Központ ajándéka Kecskemétnek

2025. 12. 06., 14:58
Két évtized telt el azóta, hogy megnyitott Kecskemét belvárosában a Malom Központ. A huszadik születésnap alkalmából állófogadást rendeztek a bevásárlóközpont üzleteinek bérlői és a központ munkatársainak részvételével tegnap este a Malom negyedik emeletén. Rácz József ügyvezető nagy bejelentést tett az esten, megnyitották a 38 méter magasan található Malom kilátót, az épület tetején.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 33 képet tartalmaz

Bérlői és munkatársai társaságában ünnepelt az idén 20 éves Malom Központ tegnap este. 20 óra 20 percre időzítették a 20 éves születésnapi parti kezdetét, ahol az M. Bodon Pál Kamarazenekar szórakoztatta a résztvevőket hangulatos zenei összeállításokkal, melyek a beszédeket kötötték össze.

Elsőként Csernus Zoltán a Hervis ügyvezetője, kereskedelmi igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Visszatekintve az elmúlt húsz évre szót ejtett a kezdeti nehézségekről, kihívásokról, a Malom Központtal való jó együttműködésükről és a tulajdonosváltásuk miatti markáns jövőbeni arculatváltásról is.

Ezt követően kihirdették a Malom Központ csapatépítő versenyének három helyezettjét, majd Bekő Imre az intézmény műszaki igazgatója adott át ajándékot mindazoknak, akik a kezdetektől vagyis immár két évtizede munkatársai a bevásárlóközpontnak.

Rácz József a Malom Központ ügyvezetője beszédében egy névadásról számolt be elsőként. A munkatársaik által nyáron felújított tetőterasz kertjének a Ladányi-kert nevet adták. Ezzel is tisztelegve Ladányi Róbert kollégájuk előtt, aki a kezdetektől a bevásárlóközpont munkatársa és egyben a nyári csapatépítő kertépítés motorja is volt.

A Malom nem csupán egy bevásárlóközpont: egy hely, ahol találkozások születnek, emlékek gyűlnek, történetek kezdődnek és közösségek épülnek.

Prosits Attila a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének (MBSZ) elnöke is köszöntötte a rendezvény közönségét, beszédében hangsúlyozva, hogy idén is megkapta Kecskemét legnagyobb bevásárlóközpontja a legjobbaknak járó Év legjobb bevásárlóközpontja elismerést, immár másodszor.

Az eseményen részt vett Kecskemét polgármestere, aki köszöntőjében felidézte a Malom megépülésének kezdeti nehézségeit. Mint mondta, húsz éve nehezen indult, meghökkentő újítással, meghökkentő modernitással. Szükség volt rá, teli van élettel, szeretik a kecskemétiek és a régióban élők, mert szerethető, élhető, prosperáló és szeretettel teli. Jövőre gazdaságilag is felfut a város, lesz mire felkészülniük a bérlőknek, hangsúlyozta Szemeryné Dr. Pataki Klaudia. A város ajándékaként egy városházát ábrázoló Szemők Zsuzsa kisplasztikát nyújtott át a Malom Központ ügyvezetőjének.

Ajándékátadás után Rácz József nagy bejelentése következett : Átadunk a városnak egy 38 m magas kilátót!

Ezzel hivatalosan is megnyitották a Malom kilátót az épület 6. emelete felett, melyet a rendezvény közönsége, a bérlők és munkatársak kivetítőn is megtekinthettek. Azt kérte tőlük az ügyvezető, ha majd először felmennek és kint lesznek a tetején, jusson eszükbe: minden magasság, amit elérünk, közös munka eredménye!

Ez a kilátó a Malom Központ ajándéka Kecskemétnek, jelentette ki az ügyvezető.