Megpróbáltam, bizisten! (vélemény)

Azért sem megy, mivel sem a Nagyotmondót (Molnár Jánost), sem pedig a Magyar Péter hasonmást (Csőszi Attilát) nem engedik interjú közelébe. Legalábbis ezt a következtetést vonom le, miután a sajtónak kijelölt, központi emailcímre elküldött megkeresésünkre, miszerint szeretnénk megkérdezni őket erről-arról, azt válaszolták, hogy idézem, „nem kívánunk élni az interjú lehetőségével”.

Na hát! Mily váratlan csapás!

Ez biztos azért van, mert nem a kedvenc színükre vagyunk kíváncsiak. Inkább olyan fontos témákról szeretnénk beszélgetni velük, mint például, hogy mi a véleményük konkrét helyi ügyekről (gazdasági, társadalmi, kulturális, stb.)  vagy egyáltalán nézzük már meg, mutassuk már meg, hogy kik azok, akik szeretnék képviselni a lakosságot. Ám a közszolgálatiság, amiben állítólag hisznek, a nagy sajtószabadságért folytatott harcuk csupán egy díszlet a színházukban.

Úgy látszik a szájkosarat továbbra is viselniük kell a jelölteknek, nem szabadították fel őket. Mit nekik sajtószabadság, a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogunk, a polgárok hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatása?!

Sebaj, én nem adom fel. Megpróbálok kiállni a polgárok jogaiért, az átláthatóságért és a tájékoztatásért – még ha a jelöltek hallgatnak is. Mert a demokrácia nem csupán szavak, hanem tettek kérdése.