Menuhin álma vált valóra az Ars Nova Énekegyüttes koncertjén
„Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez” – fogalmazott Yehudi Menuhin 1975-ben az első zenei világnap tiszteletére írott köszöntőjében.
A világhírű hegedűművész bő félévszázaddal ezelőtti vágya napjainkban is aktuális. A vasárnap esti ünnepi hangverseny első perceiben – néhány mondatban – ezt öntötte szavakba az Ars Nova Énekegyüttes tagja, Jánoskuti Gyöngyvér: „Yehudi Menuhin, a hegedűművész, aki 1975-ben kezdeményezte a zene világnapját, különös kéréssel fordult a világhoz. Azt kívánta, hogy ezen a napon legyen néhány perc, amikor mindenütt elhallgat a zaj. Ne szóljon rádió, ne zúgjon gép, ne beszéljen senki. Csak csend legyen. És aztán ebből a csendből egyszer csak szólaljon meg a zene. Menuhin számára ez nem egyszerűen egy szép gesztus volt. Úgy gondolta, hogy a csend nélkül talán magát a zenét sem tudjuk igazán meghallani. Mert a zene nem a zaj ellentéte. A zene a figyelem művészete. Ahhoz, hogy meghalljuk a másik ember hangját, előbb el kell hallgatnunk egy kicsit. Talán ezért is olyan különös dolog együtt zenélni. Sok ember, sokféle hang, sokféle lélek – és mégis egyetlen pillanatban ugyanarra figyelünk. A zene nem törli el a különbségeinket. Éppen ellenkezőleg: megőrzi őket, és mégis összhangot teremt belőlük. Menuhin azt remélte, hogy a zene segíthet abban, hogy az emberek ne féljenek egymástól, hanem megértsék egymást. Hogy a különböző népek zenéje ne elválasszon, hanem megmutassa: a sokféleség mögött vannak közös emberi érzéseink. Talán ezért van szükségünk a zenére. Nem azért, mert minden kérdésre választ ad. Hanem mert vannak kérdések, amelyekre nincs szükség válaszra. Elég, ha meghalljuk őket. És vannak érzések, amelyeket nem lehet elmondani. Csak elénekelni. Csak eljátszani. Csak meghallgatni. Menuhin azt álmodta, hogy egy napon a világ egy pillanatra elcsendesedik – és aztán mindenütt megszólal a zene. Talán minden koncert egy kicsit ennek az álomnak a folytatása. Most is elhallgat körülöttünk minden. És megszületik a csend. Hallgassuk meg, mi történik benne.”
A lélekemelő gondolatok után a Kiss Katalin vezette Ars Nova Énekegyüttes előbb Kodály Zoltán három kórusművét, a 16 évesen írt Stabat matert és a szintén 1898-ban írt Ave Mariát (a hangszeres kíséretet Botos Gergely játszotta), valamint a késői alkotói korszakában, 1961-ben született kompozícióját, a Sík Sándor Te Deumát szólaltatta meg – a Te Deum szövegét Sipos Soma Mihály tolmácsolásában is meghallgathatták az evangélikus templom padsoraiban helyet foglaló zeneszeretők.
Az egy évvel ezelőtt elhunyt Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, Csemiczky Miklós hosszú időn át különösen közel állt az énekegyütteshez, életműve folyamatos inspiráció volt számukra. Az est folytatásában a női karra komponált Ave Maria in F című darabját énekelték az Ars Nova hölgytagjai, majd korunk egyik legjelentősebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő magyar zeneszerzője – akivel az énekkar és vezetőjük kapcsolata szintén régi keletű, immár 35 évre tekint vissza –, Orbán György művét, a több évszázados keresztény imádság szövegére 2022-ben komponált Da pacem Dominét szólaltatták meg.
Ezt követően Johann Sebastian Bach G-dúr csellószvitje utolsó tételének átiratát basszusklarinéten Botos Gergely játszotta el, azután ismét egy-egy Orbán-, illetve Csemiczky-kórusművet – Ave Maria („sotto voce”) in memoriam Selmeczi Borbála, illetve Pater noster – hallgathatott meg a közönség.
Az est utolsó részében egy olyan zeneszerző műveiből csendült fel három alkotás – előadásukban Dobszay-Meskó Ilona Alleluja, Elrejtett kincs és Vivat, crescat, floreat (Éljen, növekedjen, virágozzon!) című kompozíciói hangoztak el –, akinek zenéjével az Ars Nova Énekegyüttes ebben az évben kezdett el mélyebben foglalkozni; idén márciusban, a Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon megtartott szerzői estjén énekelték darabjait először. A záró kórusmű – amelynek címe Kodály Zoltán 1961-ben Svájcból az első Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny résztvevőihez intézett táviratának szövege – mintegy keretbe foglalta a hangversenyt. Az ünnepi koncert méltó módon emlékezett meg a zenei világnapot „megálmodó” Yehudi Menuhinról, erősítette meg a jelenlévőkben az elmúlt évszázad egyik legnagyobb humanistája, kulturális diplomatája gondolatainak igazságát.