Holttest az erdőben - Két hónap után derült fény a tiszakécskei gyilkosságra

Július 14-én egy tiszakécskei 80 éves asszony kért segítséget a rendőrségtől, hogy a vele együtt élő 56 éves román állampolgárságú férfi élettársa július 6-a óta nem tért haza, eltűnt. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya július 15-től körözést folytatott egy tiszakécskei férfi eltűnése miatt. Kezdetben úgy tűnt, hogy a párjával folytatott veszekedést követően elindult egy már régóta tervezett romániai utazásra.


Az ügy részleteiről a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón számolt be a mai napon. Mint elhangzott, a kecskeméti rendőrök a mindenre kiterjedő adatgyűjtésnek köszönhetően összeállították a mozaikokat. Kiderült, hogy az eltűnt férfi ittas állapotban bántalmazta 80 éves élettársát, aki később az eltűnést jelentette. A nyomozás során az érintett személykör a családtagok voltak. Fény derült rá, hogy az eltűnt személy élettársának leendő veje volt az, aki utoljára találkozott a bántalmazóval.

Augusztus 26-án a férfi beismerő vallomást tett. Két nappal később a tiszakécskei rendőrök és polgárőrök aktivitásának eredményeként sikerült megtalálni.

A férfit emberölés miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a járásbíróság elrendelt. Az emberölés bűntette 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.
