Kecskemét is csatlakozott a Mozgás receptre programhoz, amely az Aktív Magyarország Program keretében működik. Ezzel kapcsolatban tartottak ma (hétfőn) kerekasztal beszélgetést a városházán a résztvevők számára. Az egyeztetésen részt vett a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke, valamint Kecskemét polgármestere is.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 28 képet tartalmaz
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere köszöntötte a kerekasztal rendezvény résztvevőit ma reggel a városháza dísztermében. Az esemény célja, hogy a Mozgás receptre című programban résztvevő önkormányzatok megosszák tapasztalataikat, és tanácsot adjanak egymásnak a program bevezetéséhez.
– Szépen lassan haladunk. A jó hír, hogy több háziorvos már az első pillanatban támogatta ezt a kezdeményezést, és a betegek körében egyre nagyobb az érdeklődés. Jön a páciens a hátizsákkal, hogy ő most jött mozogni, úgyhogy várja a receptet hozzá. Én azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy csak két hónapja csatlakoztunk és indítottuk el ezt a programot, már elég népes a tábor, bízom benne, hogy ez az év végéig ki tud teljesedni
— mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.
”
A Mozgás receptre program lényege, hogy a fizikai aktivitást a háziorvosok ajánlhatják, sőt receptre fel is írhatják a pácienseknek. Az Aktív Magyarország Program keretében az Életmód Orvostani Társaság működteti ezt a programot az önkormányzatok bevonásával.
– Jelen pillanatban Magyarországon is - mint a civilizált társadalmak többségében - az életmóddal összefüggésben lévő betegségek, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a rosszindulatú daganatok, a szívinfarktus jelentik mind a megbetegedési, mind pedig a halálozási fő okokat. Ezeknek kockázata pedig jelentősen csökkenthető a mozgással. Ezért is indítottuk el ezt a programot, amelynek célja, hogy minél tovább maradjunk egészségesek, minél hosszabb ideig éljünk egészséges, aktív életet
— hangsúlyozta dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke .
”
A kerekasztal beszélgetésen szóba került, hogy Magyarország mozgás tekintetében nagyon el van maradva a környező országoktól. A megkérdezettek több mint 50 százaléka vallotta, hogy egyáltalán nem sportol. Pedig a szakemberek minimum heti 150 perc intenzív kardióedzést javasolnak az egészség fenntartásához.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom