Munkagödör ásása közben leomlott a ház fala és tetőzete

2023. 01. 03., 09:10
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt egy felelős műszaki vezetővel szemben, mert az optikai kábel kiépítése során, árokásás közben egy társasház oldalfala és tetőszerkezete leomlott.

A vádirat szerint az internet optikai hálózat kiépítésének munkálatai 2020. december 6-án Kiskunhalason egy önkormányzati társasház előtt folytak. Ennek során a kivitelezést végző munkások a munkaárok kialakítása érdekében először gépi kalapáccsal teljes szélességben feltörték a járdát, majd a kijelölt nyomvonal mentén kézi erővel kitermelték a földet. Alig húsz perc elteltével a társasház oldalfalai a talajtörés hatására csúszni kezdtek, miközben az épület belseje felé dőltek, valamint a tetőszerkezet leomlott.

Az épületben tartózkodó három személynek az összeomlást megelőzően, az utolsó pillanatban sikerült elhagynia a házat.

Az optikai kábel kiépítésének felelős műszaki vezetésével megbízott vádlott a munkaárok kialakításán, a nyomvonal kitűzésén nem vett részt, a munkálatokat nem ellenőrizte, a műszaki előírásokat nem tartatta be.

Kiderült, hogy a férfi csupán elmondásból és fényképek alapján tájékozódott a helyszíni munkavégzésről. Ráadásul a kivitelezés során a tervező hozzájárulása nélkül eltértek az eredeti tervtől, alig 15-20 cm távolságot tartva a homlokzati faltól. Távolléte miatt azonban a vádlott nem ismerte fel az épület szerkezetét érintő veszélyhelyzetet és végül a többszörös mulasztása vezetett a tető és a homlokzati fal omlásához.

Az ügyészség a férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keddi közleményében.