„Művészeti utazás a természetben” tehetséggondozó program zárása a Kodály Iskolában

2022. 12. 13., 15:03
December 31-gyel lezárul a Kodály Iskolában zajló Művészeti utazás a természetben című tehetséggondozó program, mely a vírushelyzetre való tekintettel került meghosszabbításra. Az előző években a hasonló szerveződésű programjainkat csak homogén csoportokban vagy online szervezhettük meg, külső tevékenységek látogatására nem volt lehetőségünk.
A galéria 19 képet tartalmaz

Mivel a tavalyi tanév végére a szabályok enyhültek kicsit, így a tehetséggondozó program is nagyobb teret kapott a foglalkozások helyszíneit illetően. Így ellátogattunk a Tiszakürti Arborétumba, ahol a valóságban is találkozhattunk azokkal a dolgokkal, amelyeket addig rajzoltunk, festettünk, megmintáztunk.

Nagyszerű élmény volt látni, ahogy a gyerekek rácsodálkoztak a Tisza vizének színére, boldogan etették a park tavában élő teknősöket és mindenki számára élvezetes beszélgetést folytattak a bennünket körbevezető szakemberekkel.

De nem csak a projektben részt vevő diákoknak jutott a szórakozásból a tehetséggondozó program révén, hiszen a zárásként megrendezett kiállítás egy részének interaktivitása heteken keresztül foglalkoztatott kisebbeket és nagyobbakat egyaránt.

A tanyaudvar és a tó, illetve folyópart naponta került átrendezésre a folyosón arra haladó gyerekek által. Mindig akadt valaki, aki „megetette” a juhokat, „megitatta” a lovakat vagy „vízre eresztette” a csónakot.

A sikeren felbuzdulva a következő pályázatunk zárásaként megrendezett kiállítás egy részét is interaktívvá tervezzük majd tenni. Ennek témája a sport, s annak megjelenése a művészetben. Reméljük, hogy hasonlóan sikeres programot tudhatunk majd magunk mögött ezzel is, mint amilyen a most zárásra kerülő volt.

Az kirándulás élményei alapján kiegészült kiállítás egészen a januári félévzárásig látható az iskola aulájában.

A program megvalósulását a Nemzeti Tehetség Program tette lehetővég, melynek során a tehetséggondozásban részt vevő iskolaként idén már heteik alkalommal nyújthattunk be támogatási igényt.

A program szervezői: Rimóczi Renáta és Mézes Éva