Múzsa: február 3-án Városi Kulturális Civil Gála Kecskeméten
A Városi Civil Kerekasztal negyedik alkalommal rendezi meg február 3-án 18 órától a Hírös Agóra színháztermében a "Kecskemét is kiállítja" Civil Gálát, amelyen a város civil szervezeteinek művészeti csoportjai és szólistái mutatkoznak be. A 2 órás műsorban fellép majd többek között az Old Angels Band, a Dorothy Bloom zenészegylet, a Hírös Dalkör, Sümegi Bálint zongorán, a Barackvirág Tánccsoport, a Pirossapkások zenekar, a Kecskeméti Zenészegylet valamint a Chorhidea kamarazenekar. A rendezvény idei díszvendégei a Kecskemét Táncegyüttes valamint Ortan Vivienne operaénekes lesznek. A két részes gála kapcsán volt a Múzsa vendége kedden a Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki szerint a műsor összeállítása során igyekeznek megfelelni a közönség elvárásainak.
-Szerencsére a rendezvény találkozik a közönség igényével. A legjobb bizonyíték erre, hogy évente meg kell rendezni- mondta a Múzsa magazinban Bárdos Ferenc a Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A teljes beszélgetés itt nézhető vissza: