Nagy érdeklődés övezte a 26. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást és a Gasztrohetet

2023. 08. 28., 14:36
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a kistérségi települések összefogása révén immár 26 éve nagy figyelmet fordít arra, hogy megismertesse és megszerettesse a helyben megtermelt kiváló minőségű élelmiszereket, valamint az egyedi kézműves termékeket a helyi lakossággal és az ideérkező turistákkal. Ennek fő helyszíne Kecskemét főterén a Hírös Hét Fesztiválon, augusztus 22-27. között megrendezésre került Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás.
A galéria 25 képet tartalmaz

A Hírös Hét Fesztivál ezévi fő koncepciója a „Hagyományok és értékek ünnepe”, amelyhez a kiállítás kiemelten illeszkedett. Idén a Hírös Forrás szökőkút környéke adott méltó, központi helyet a kiállításnak, amely a baráti találkozások, kellemes beszélgetések színtere lett. 16 település mutatkozott be a nagyszabású térségi seregszemlén 166 kiállítóval, 6 kézműves bemutatóval, 20 fellépő csoport kulturális műsorával. Ez a rendezvény nagy büszkesége nemcsak a térségnek, hiszen évről-évre itt mutatják be a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a dísznövénykertészet és a kézműves ipar remekeit, minőségi termékeit, hanem Kecskemétnek is. A látogatók ízelítőt kaphattak ezúttal is abból a példamutató összefogásból, a vidéki emberek vendégszeretetéből, szorgalmas munkájuk gyümölcséből, a közösség összetartó erejéről, amely jellemzi a térség valamennyi települését – tájékoztatta portálunkat Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.

A Kiállítás megrendezésével az Egyesület legfőbb szándéka az volt, hogy a látogatók megismerjék a környező települések értékeit, sokszínű kulturális és turisztikai kincseit, vonzerejét, azokat a helyi és térségi gazdákat, kézműveseket, akik minőségi, egészséges, e tájegységre jellemző alapanyagokból készült és egyedi termékeikkel magasabb kulináris és esztétikai élményt nyújtanak tudatos vásárlóiknak.

2023. augusztus 22-én kedden 15 órától szakmai zsűri értékelte a települések által készített installációkat. 16:45 órai kezdettel a Hírös Forrás szökőkúttól indult a térségi települések zenés felvonulása. 17 órától „Aranyhomok Színpadon” került sor a kiállítás megnyitására. A Kiállítást Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg.

Tíz rangos szakmai szervezet adta át a kiállító települések számára a szervezetek díjait 2023. augusztus 25-én, pénteken 17 órakor.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának Nagydíját HELVÉCIA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA nyerte el. A díjat átadta Dr. Fekete Gábor, KMJV önkormányzati képviselője.

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület közönségdíját 396 darab facebookon leadott szavazat alapján BALLÓSZÖG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA nyerte el. A díjat átadta Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára. A további díjazottakat a cikk végén olvashatják.

A korábban meghirdetett VII. Aranyhomok Térségi Lekvárversenyre 55 saját készítésű lekvárral neveztek az érdeklődők három kategóriában. A „Térség lekvárja” cím eredményhirdetésére 2023. augusztus 23-án szerdán 17 órakor került sor. Ebben az évben a „Kecskemét és térsége lekvárja” címet szamóca lekvárral Borzák Csilla, kecskeméti versenyző nyerte. Jutalma egy Weninger befőzőautomata volt.

A kiállításon minden nap 17 órától a térség polgármesterei mutatták be településüket, majd kulturális csoportjaik szórakoztatták a kilátogató közönséget.

A rendezvény újdonsága idén a jótékonysági célú Térségi Gasztrohét volt, amelynek keretében a nagyközönség megismerkedhetett a térség ízeivel. Minden nap a bemutatkozó települések színpadi programjaik után helyben termelt alapanyagokból kínálták hagyományos egytálételeiket, desszertjeiket. A teljesség igénye nélkül meg lehetett kóstolni a ballószögi kolbászos lecsót, a lajosmizsei tejespitét, a nyárlőrinci csülökpörköltet, a tiszaalpári halászlevet. Nagy érdeklődés övezte a vacsorákat, a házias finomságok gyorsan elfogytak. A helyszínen megvásárolt ételekkel a kilátogató közönség jelentős összeggel támogatta a térség településeinek kulturális tevékenységét.

A rendezvény során újra a figyelem középpontjába kerültek a Kecskemét környéki települések termékei, értékei.

Bízunk benne, hogy minél többen kirándulnak ezután a településekre és látogatják a rendezvényeiket!

Nagyon köszönik a szervezők a települések áldozatos munkáját, mellyel a kiállításukat és a bemutatkozásukat szervezték és hogy minden kedves látogató részeseivé válhatott Kecskemét és térsége értékőrző, vendégszerető közösségének.

További információ: www.aranyhomok.hu

www.facebook.com/akegyesulet

A szakmai zsűri által díjazott további települések:

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének különdíját kapta: FÜLÖPHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. A díjat átadta Somodi Ferenc, a Kecskeméti Hírös Gazdakör elnöke.

Az Agrárminisztérium különdíját kapta: BALLÓSZÖG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, a díjat átadta Gódor Emőke, az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője.

A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat különdíját kapta: FELSŐLAJOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA és KEREKEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, a díjat átadta: dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat alelnöke.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály különdíját LAKITELEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA kapta. A díjat átadta Récsányi Ilona, osztályvezető.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal különdíját kapta: LAJOSMIZSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. A díjat átadta Kovács Anikó, osztályvezető.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját kapta: TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, a díjat átadta Bakos Tamás, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara küldötte.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság különdíját TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nyerte el. A díjat átadta Ugró Sándor igazgató nevében Tóth Endre ökoturisztikai szakreferens.

A Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának különdíját kapta: KUNBARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. A díjat átadta Kun Zsófia, vármegyei igazgató

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának Különdíját JAKABSZÁLLÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA érdemelte ki. A díjakat átadta Dr. Fekete Gábor, KMJV önkormányzati képviselője.

Fotók: Tóth Enikő hiros.hu , Vincze József keol.hu