Nagy Versmondással emlékeztek meg a költészet napjáról

2024. 04. 11., 17:09
Már 60 éve, hogy április 11-e, József Attila születésnapja a magyar vers, a költészet ünnepe. Ebből az alkalomból idén is megrendezték Kecskemét főterén a Nagy Versmondást, amelyen versbarát gyerekek szavalták együtt Kányádi Sándor, Weöres Sándor és Buda Ferenc műveit.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 30 képet tartalmaz

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 12 évvel ezelőtt rendezte meg elsőként a Költészet Napi Nagy Versmondást Kecskemét főtéren, azóta szép hagyomány született a kezdeményezésből. Idén is sokan vettek részt az eseményen, amely nyitánya a Versmondók találkozójának, városunk egyik legjelentősebb gyermekművészeti rendezvényének.

– Azokat vártuk ide, akik közösen szeretnének velünk verset mondani. Hiszen a vers kétszer születik. Először, amikor a költő megírja, másodszor amikor azt mi elolvassuk, elmondjuk – mondta a megnyitón Csizmadia Ilona, a Nagy Versmondás főszervezője. Hozzáfűzte azt is, Kányádi Sándor születésének 95. évfordulójára emlékezünk, és a Kecskeméthez erősen kötődő Weöres Sándor és Buda Ferenc versei is bekerültek az idei programba.

Nagy Versmondás Kecskemét főterén József Attila születésnapján❤️

Közzétette: Hiros.hu – 2024. április 11., csütörtök

Csizmadia Ilona mesélt a jelenlévő gyerekeknek Kányádi Sándor életéről. Elmondta, hogy a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 95 évvel ezelőtt az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született, tanulmányait is Erdélyben végezte. Magyar irodalom-szakos tanári diplomát szerzett, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte. Amikor nem írt vagy fordított, akkor író-olvasótalálkozókra járt, és irodalomórákat tartott iskolákban. Egy ilyen találkozón hangzott el egy falusi kisiskolás kérdésére adott válasza, ami azóta szállóigévé vált:

,,A vers az, amit mondani kell."

A gyerekeket Valasek Zita színművész hangolta a közös verselésre, ő volt az idei vers-karmester is. A Nagy Versmondás zárásaként igazi meglepetéssel készültek a szervezők. A Kodály Iskola Antanténusz Gyermekkara Weöres Sándor és Áprily Lajos megzenésített verseit adták elő.

Az Antanténusz kórus is fellépett a Nagy Versmondáson a költészet napján. 🎶🎵🎶🎵🎶

Közzétette: Hiros.hu – 2024. április 11., csütörtök

Kányádi Sándor tavaszt és nyárelőt idéző versei közül a következőket mondták el közösen:

Április hónapja, Napsugár- hívogató és a Szitakötő tánca. Ez utóbbiból választottuk idei mottónkat. Kányádi Sándor verseit Weöres Sándor népdalszerű, játékos Duna mellett és Barangolók c. versei fogták közre. Végül Buda Ferenc Álom című versét mondjuk közösen.