Négyezer kecskemétit adott a város a ’48-as eszmének – rájuk emlékeztek a Noszlopy parkban

2025. 03. 14., 14:28
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kecskeméti hőseire emlékeztek péntek délelőtt a Noszlopy Gáspár parkban. A négyezer hős, kecskeméti honvéd előtt a leszármazottak és a város vezetése mellett tisztelegtek többek között a Gáspár András Technikum kadétjai és a honvédségi nyugdíjas szervezetek képviselői is.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 21 képet tartalmaz

Zilahi Kálmán kezdeményezésére a Noszlopy Gáspár parkot és az ott található szobrot, valamint emléktáblát néhány évvel ezelőtt a Magyar Honvédséggel karöltve fogadták örökbe és vették gondozásukba a Gáspár András Technikum kadétjai – mondta el a március 14-ei ’48-as megemlékezésen Gáldonyi Sándor őrnagy, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője. – Minden nemzeti ünnepen, így március 15-én is kijövünk, rendbe hozzuk a parkot és emlékezünk – fogalmazott a parancsnok. A megemlékezés előtt a technikum tanulói szemetet szedtek, gereblyéztek, szegélyt takarítottak, sövényt nyírtak, igazítottak, és a tér emlékműveit is letakarították.

Az eseményen a városvezetés is tiszteletét tette, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester mellett megjelent Pászti András önkormányzati képviselő, valamint Leviczky Cirill önkormányzati képviselő, a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja.

Kecskeméten kiemelten fontos ünnep március 15-e, hiszen 1848-ban 40 ezeres városunk négyezer honvédet adott a szabadságharcnak, ami azt jelenti, hogy minden tizedik kecskeméti nem csupán támogatta, hanem tett is a szabadságharc céljaiért. Nevüket emlékkőbe vésve őrzi a park.

Itt tényleg a személyes indíttatás érhető tetten… Ha valaki egy hősnek a leszármazottja, az átérzi, hogy igenis érdemes megemlékezni azokról az igazi kecskeméti hősökről, akik felvértezték magukat és védték a hazájukat a szabadságharcban. Nagyon sok ismerős név található a táblán. Szerintem érdemes felkutatni a rokonságot és a neveket végig nézni.
— értékelte a Kecskeméti Médiacentrumnak Szemereyné Pataki Klaudia polgármester Zilahi Kálmán kezdeményzését a park és az emléktábla rendben tartásával kapcsolatban.

A megemlékezés legérdekesebb résztvevői azok a hozzátartozók voltak, akik ma is konkrétan a vérükben hordozzák a ’48-as kecskeméti hősöknek nem csak a genetikáját, de a szellemiségét, hitét is. Ebből fakadt Zilahi Kálmán park- és emlékezetápoló mozgalma is. Ő maga az egykori népfelkelő katona, Zilahi István gazdálkodó leszármazottja. A becses ős neve is ott szerepel a  népfelkelőket rögzítő dokumentumokon. Hírét a család megőrizte, a rendezvény szellemi atyja, Kálmán pedig a levéltárban kutatja az előd sorsát. Mint elmondta, sokat jelent számukra, identitásuk fontos eleme az ükapa önkéntes fellépése, bátorsága.

Egy másik hozzátartozó, Vetéssy Katalin, a református gimnázium korábbi igazgatója ennél is többet tud egyenesági felmenőjéről. Csabay Imre csatlakozott Bem seregéhez, ahogy a sírfelirata igazolja, honvéd főhadnagyként, hadmérnökként „vérzett a hazáért” – vagyis megsebesült –, majd a szabadságharc szomorú végkifejletét követően tisztes polgári pálya várt rá. Hosszú évtizedekig tanított matematikát és fizikát, végül a református gimnázium igazgatójaként ment nyugdíjba. A várost szolgáló utódokat adott Kecskemétnek, egyik fiáról, Csabay Géza tisztifőorvosról, mint tudjuk, körutat is elneveztek. S mit tesz a sors, ükunokája, Vetéssy Katalin, bő száz év múlva szintén a Református Gimnázium igazgatójaként vonult nyugdíjba. – Példája nekem nagyon sokat jelent – mondta a leszármazott –, elsősorban a helytállást, a hűséget – hogy nagy szavakat mondjak, de amelyek talán megfelelően jellemzik őt. Saját pályámon is mindvégig szem előtt tartottam öregapám hosszú tanársága során a diákok iránt tanúsított hűségét. 

Az ünnepi beszédet Zilahi Eszter Boglárka, a Kada Elek Technikum 11. évfolyamos diákja mondta.

Történelmi tanulmányaink után, ma már mindannyian tudunk mondani neveket a forradalom vezérei közül, de e tucatnyi névnél sokkal többen vettek részt a szabadságharcban. Bizonyíték erre ez a helyszín is – emelte ki megemlékező beszédében. – Gáspár András tábornok vagy Muraközy János, Erdősi Imre, Bagi László. Csupán néhány név kiragadva, de mindegyikük emlékét egy-egy utcanév őrzi. És végül a négyezer hős honvéd! Büszkeséggel említem meg, hogy ezek közül egyik ősapám volt Zilahi István (1828-1909), aki a későbbi ’48-as Párt vezérbizottságának tagja lett.
— mondta Zilahi Eszter Boglárka.

Végezetül kiemelte, gondoljunk hálával mindazokra, akiknek fontos volt 177 évvel ezelőtt a magyar szabadság, Magyarország szabadsága. Nekünk ma itt élő kecskemétieknek legyen ugyanilyen fontos a szabadság szeretete, mert ez szépapáink erkölcsi öröksége.

Az eseményen tiszteletüket tették továbbá a honvédségi nyugdíjas szervezetek képviselői, valamint a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda óvodásai. A megemlékezés koszorúzással zárult.

Az egyik toborzás kecskeméti nevei ebben a dokumentumban maradtak ránk.