Négyszáz állásajánlat közül lehetett választani az állásbörzén

2025. 09. 26., 12:05
Huszonegy cég, hetven munkakörben négyszáz állásajánlattal várta a munkanélkülieket a péntek délelőtt Kecskeméten megrendezett állásbörzén. A Kecskeméti Járásban 2781 személyt regisztrált a munkaügyi rendszer a nyár végén.
Fotó: Barta Zsolt
A galéria 25 képet tartalmaz

Négyszáz állásajánlattal érkeztek a vállalkozások a péntek délelőtt Kecskeméten megrendezett állásbörzére. A cégek 70 munkakörben kerestek munkatársakat. A járásban augusztus végén 2781 állástalant regisztrált a munkaügyi rendszer. A börze népszerű Kecskeméten, ugyanis már 29. éve rendezik meg sikerrel az eseményt. Ezt már Cseh Tamás, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal vezetője mondta köszöntőjében. Mint fogalmazott, a hivatal segítségnyújtása arra irányul, hogy a munkanélküliek minél gyorsabban beléphessenek vagy visszatérjenek a munkaerőpiacra. A mostani rendezvény biztosítja, hogy egy adott helyen és időben az álláskeresők több munkáltatóval tudjanak kapcsolatot létesíteni. Hangsúlyozta: a rendezvényen 23 kiállító mutatkozik be, közülük 21 jól ismert vállalkozás. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei uniós projektek nagyon sok embernek tudnak támogatást nyújtani.

Majd Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kecskemét alpolgármestere vette át a szót. Mint fogalmazott, a város gazdasági fejlődése töretlen. Csütörtökön a Mercedes gyár mellett avattak fel egy új utcát, amely a helyi vállalkozások igényeit kiszolgálja. Jelenleg 10 nagy beruházás zajlik a városban, döntő részben a járműiparhoz, a logisztika ágazathoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódnak. Ezek ha befejeződnek, akkor a jövőben újabb álláskínálati bővülést jelentenek majd a térségben. Majd megjegyezte: ha az álláskeresők jelenlegi tudása kevés a kinézett munkakör betöltéséhez, akkor ne féljenek attól, hogy részt vegyenek egy képzésben. Majd a beszéde végén megjegyezte: ha valaki CNC-forgácsoló gyakorlattal keres állást a rendezvényen, akkor nála, azonnal jelentkezhet.

Kollár Péter Kollár Péter, a BKVKH Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály főosztályvezetője arról beszélt, hogy széles szolgáltatásokkal állnak az álláskeresők támogatására. Most egy időben nagyon sok információt fognak szerezni a jelenlévők. Mint fogalmazott Bács-Kiskunban júniusban és júliusban 10 ezer fő alá csökkent a munkanélküliek száma. Majd átadta a szót Ignácz Bence főigazgatónak. A KSZC vezetője azt mondta: régóta jár ide és nagyon sok ismeretlen arcot lát, ami azt jelenti, hogy akikkel korábban találkozott, azok elhelyezkedtek. Azt kívánta, hogy mindenki, aki eljött a rendezvényre állástaláló legyen. Hangsúlyozta: a szakképző centrumban minden egyes állástalálónak képesek olyan szakmai tudást, képzést adni, amelyekkel növelhető a munkaerőpiaci értéke. Közel háromezer felnőttképzésben résztvevő diákjuk van jelenleg. Azaz mindenkinek tudnak segíteni. Hangsúlyozta: a gyorsan változó világban az 5-10 éve megszerzett képességek már nem biztos, hogy elegendőek egy – egy pozíció betöltésére.

Az állásbörzére kitelepülő cégek többek között fémipar, gépgyártás, autóipar, nyomdaipar, textilipar, élelmiszer- és italgyártás területén, valamint a honvédelmi és a rendvédelmi szervek ajánlottak munkalehetőséget. Az állásokat ajánló cégek között volt a Mercedes autógyár, a Kecskeméti Konzerv Kft. a Magyar Honvédség, a Maspex Olympos Kft. a Nissin Foods Kft. a Félegyházi Pékség Kft. a Cab -Tec Kft. is.

Ilyen bérekért keresnek munkatársakat a munkaadók

Konyhai kisegítő pozícióra bruttó 349 ezer forintért keresnek munkatársat az egyik cégnél. Anyagmozgatónak bruttó 290 880-348 800 forintot ígér egy vállalkozó. Gépészmérnököt br. 550 -750 ezerért, óvónőt br. 653 100 – 660 400 forintért keresnek. Irodai adminisztrátornak br. 349 ezer, míg könyvelő analitikusnak br. 527 ezer forintot ígér a munkatársat kereső cég. Autószerelőt br. 450 ezerért, míg gyorséttermi eladót br. 360 000 – 400 000 forintért alkalmaznának. Pultost br. 348 ezerét, szakácsot pedig br 500 000-ért keresnek. A BV-nél körlet felügyelőt 486 400 forintért vár a szervezet.