Nemcsik Mátyás a Fejlődő Város Bizottság elnöke: Kecskeméten építi fel újabb gyárát a Nissin Foods  

2025. 09. 30., 11:14
Bemutatta második kecskeméti gyárának terveit a Fejlődő Város Bizottság ülésén a Nissin Foods. A beruházás 2027-től a tervek szerint újabb 100 főnek ad majd munkát. A szakbizottság napirendjén szerepelt még újabb műfüves focipályák létesítése, a Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum 7 milliárdos fejlesztése, valamint két köztéri alkotás elhelyezése Kecskemét főterén.

Az északi gazdasági területen, az 5-ös főút mellett építi fel második európai gyárát a Nissin Foods Kft. mintegy 17 hektáros területen. A cég munkatársai a Fejlődő Város Bizottság ülésén mutatták be terveiket.

Mint elhangzott az üzemben szintén instant élelmiszereket állítanak majd elő, kezdetben 4 gépsor segítségével. A japán cég a tervek szerint 2027-.től kezdi majd meg a termelést új telephelyén, mintegy 100 új dolgozóval.

Egy másik nagyberuházás is szerepelt a testület napirendjén, mégpedig a Kada Elek Technikum újabb épületeinek kialakítása a Rudolf kertben állami támogatással.

- Nagyon nagy grandiózus projekt a városban, a Kada Elek Technikumnak további fejlesztése, hiszen három további laktanya épület fog teljes körűen megújulni, amely 7 milliárd forint értékben fog megvalósulni majd a jövőben
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Nemcsik Mátyás a Fejlődő Város Bizottság elnöke.

A Fejlődő Város Bizottság támogatta három műfüves focipálya felújítását is a városban a Czollner téren, Irinyi utcában, valamint a Hermann Ottó téren TAO forrásból, több mint a 76 milliós beruházás keretében. A szakbizottság egységesen hozzájárult ahhoz is, hogy a „Műkincsek az utcán“ program keretében két darab zománcozott reprodukciót helyezeznek el a Kossuth téren, a 1126 hrsz-ú ingatlanon az előterjesztés 1. számú mellékletében foglalt Balanyi Károly Ferenczy-díjas szobrászművész kezdeményezése nyomán.