Németül szavaltak, országos versenyre készülnek a vásárhelyis diákok

Pompásan sikerült a német versmondó verseny a Vásárhelyi Pál Általános Iskola könyvtárában, ahol 23 gyerek mutatta meg tudását a német nyelvi versmondón. Immár sokadik éve szervezik meg a német versmondót, ahol az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és a hatodik német nemzetiségi nyelvű osztályok mérettetik meg magukat.
"Évről-évre tudomásul kell vennünk , milyen eredményesen elsajátítják a verseket, milyen határozott és szép kiejtéssel adják elő a zsűrinek a vers iránti szeretetüket" – mondta el Neuendorfné Rózsa, a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Igyekezetük nem hiábavaló, hiszen a legjobb eredményt elértek tovább mennek Bajára, a megyei német versmondóra, majd onnan választják ki azokat, akik sikerrel benevezhetnek az országos német versmondóra.
Neuendorfné Rózsa köszöntőjében elmondta, ezt a hagyományt sikeresen szervezi az iskola és a német nemzetiségi önkormányzat, és ezen a versenyen dicséretre méltó tudással adjak elő a kiválasztott verseket a német nemzetiségi osztály tanulói. Végezetül boldogan dicsérte meg a gyerekeket a német nyelv iránti szeretet, a tudás és a nemzetiségi hagyomány gyakorlása miatt.
Elégedetten zárult a verseny sok jutalommal, meglepetéssel. A Kecskeméten működő Mercedes iskola egyik tanára is jelen volt a zsűriben, aki kifejezte elismerését a gyerekek és a felkészítő tanárok felé.
A verseny, a díj- és oklevél kiosztás után egy kis büfével várták a gyerekeket és a megjelent szülőket.