Női kézilabda: a tisztes helytállás lehet a KNKSE céja a Komárom ellen

2022. 11. 19., 12:21
Komoly játékerővel rendelkező alakulathoz utazik a Kecskeméti NKSE, a korábbi NBI-es és válogatott játékosokkal „teletűzdelt” Komárom fogadja az alföldi alakulatot Tatabányán. Noha a pontszerzésre ezúttal kevés esélye van Mátrai Péter együttesének, nem léphet megilletődötten pályára. A Kecskemét bátor játékra készül, és igyekszik szorossá tenni a találkozót.

A Komárom mindössze kétszer szenvedett vereséget az idei bajnokságban; a tabellát vezető Egertől egy góllal (26-27), a második Kozármislenytől két góllal (27-25) kapott ki (a két meccsből csak egyszer otthon, az Egertől). A KVSE 13 megszerzett ponttal jelenleg 3., épp az említett két csapat mögött. Keretét erősíti az - egyébként komáromi születésű – korábbi válogatott Szabó-Kovacsicz Mónika, valamint többek mellett Temes Bernadett, Orbán Adrienn, Karalyos Orsolya, Tarjányi Szilvia, felsorolni is hosszú a Komárom nehéztüzérségét.

A KNKSE továbbra is sereghajtó az Egerben megszerzett egy ponttal, de a kényszerűségből megfiatalított gárda számára mindenképpen jelentős fegyvertény lehet, ha jó meccset tud játszani a házigazdák ellen.

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): « Nagyon komoly ellenfélhez utazunk vasárnap, amely a legerősebb csapatokat is legyőzte vagy megszorongatta, legutóbb például a Vasast múlta felül. Zömmel rutinos, a válogatottat és az NB I-et megjárt játékosok alkotják a Komárom keretét, úgyhogy roppant nehéz meccs vár ránk. Tudunk bátran kézilabdázni, a múlt heti bátortalan játékunkat el kell felejtenünk, és akkor van esélyünk izgalmas meccset játszani. »

Komáromi VSE – Kecskeméti NKSE

Női kézilabda NB I/B, 9. forduló

2022. november 20. vasárnap, 18:00

Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok

Vezeti: Konkoly, Oláh