Nyeste Pál atyát kérdeztük a kegyeleti ünnep üzenetéről

Lassan itt a mindenszentek és a halottak napja, amikor is mécsesek és gyertyák világítják be a temetőket. A két napot sokan azonban összetévesztik. Pedig egészen másról szól ez a megemlékezés. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, kötelező ünnep. A mindenszentekkor az egyház az üdvözült lelkek egészére tekint, köszönti őket, illetve hálát ad érte a mindenhatónak, mondta el tegnap Kiemelő magazinunkban Nyeste Pál piarista tanár, plébános. Kérdeztük még, hogy ki lehet szent, milyen jelentősége van az ünnepnél, mint mondta minden hiteles ember szent. A beszélgetés során érintettük még november másodikát, a halottak napját, amikor a szenvedő közösségre emlékezik az egyház, Magyarországon és szerte az egész világon. Napjainkban nem szomorúságot, hanem a gyertyát gyújtó, virágot tevő, gondoskodó emlékező családokat láthatunk ilyenkor a temetőben, mondta el Nyeste Pál. Lényeges, hogy ezekben a napokban ne a szomorúságot lássuk, hanem emlékezzünk elhunyt szeretteinkre. A teljes beszélgetés visszanézhető itt:
