Nyílt napot tartottak a biomassza fűtőműben

2024. 04. 25., 15:04
Ma ismét megnyitotta kapuit a TERMOSTAR Kft. Mindszenti körúti telephelye. Az érdeklődők működés közben tekinthették meg a Kecskemét déli iparterületén lévő biomassza fűtőművet, ahonnan megújuló energiaforrásból előállított hőenergia jut el minden távhőszolgáltatásban érintett fogyasztóhoz.
Fotó: Tóth Enikő
A galéria 31 képet tartalmaz

Nagy volt az érdeklődés csütörtökön a TERMOSTAR Kft. Mindszenti körúti telephelyén, ahol nyílt napot tartottak. Több turnusban mutatták be az érdeklődőknek a biomassza kazánokkal felszerelt fűtőművet, amely 2023 decemberében kezdte meg üzemszerű működését. Stábunk ottjártakor éppen Horváth Attila, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója kalauzolta körbe a vendégeket.

A beruházás azért is mérföldkő Kecskemét történetében, mert itt földgáz helyett megújuló energiaforrásból, az erdőgazdálkodásból visszamaradt melléktermékből állítják elő a hőenergiát. Ez tovább erősíti a távhő fogyasztók ellátásbiztonságát, ugyanakkor éves szinten mintegy 20.500 tonna CO2-megtakarítást eredményez.

Azt is megtudhatták a nyílt nap résztvevői, hogy a fűtőmű létrehozása a kecskeméti távhőhálózat átfogó fejlesztésének részeként valósult meg. A projekt keretében összesen mintegy 6 km hosszú, korszerű, energiatakarékos gerincvezetékkel bővült a kecskeméti távhőhálózat. A fejlesztés a hazai távhőszektor legnagyobb beruházása volt a tavalyi évben, egyúttal a TERMOSTAR Kft. eddigi történetének legjelentősebb fejlesztése is.

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. közleménye a TERMOSTAR Biomassza Nyílt Napról

Április 25-én ismét megnyitotta kapuit a TERMOSTAR Kft. Mindszenti körúti telephelye. Az érdeklődők működés közben tekinthették meg a Kecskemét déli iparterületén lévő biomassza fűtőművet, ahonnan minden távhőszolgáltatásban érintett fogyasztóhoz eljutott a megújuló energiaforrásból előállított hőenergia az idei, végéhez közeledő fűtési szezonban.

LÉPTÉKVÁLTÁS A MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNOSÍTÁSÁBAN

A 20+5 MW teljesítményű biomassza kazánokkal felszerelt fűtőmű 2023 decemberében kezdte meg üzemszerű működését. A beruházás korszakváltást jelentett a kecskeméti távhőszolgáltatás történetében, Kecskemét város energiagazdálkodásában és zöldítésében is. A hőenergiát ugyanis ezen a telephelyen - földgáz helyett - olyan megújuló energiaforrásból állítják elő, amely Kecskemét környékén ipari mennyiségben rendelkezésre áll. Ez tovább erősíti a távhő fogyasztók ellátásbiztonságát, ugyanakkor éves szinten mintegy 20.500 tonna CO2-megtakarítást eredményez.

STABIL ÁRAK ÉS KEDVEZMÉNYEK

A biomassza fűtőmű üzembe állása fontos eleme volt annak a munkának, amelyet Kecskemét városa és a TERMOSTAR Kft. végez azért, hogy a lakossági fogyasztók továbbra is rezsicsökkentett – több mint 10 éve változatlan - áron vehessék igénybe a távhőszolgáltatást. A biomassza technológia költségcsökkentő hatásának köszönhetően emellett további kedvezmények is elérhetővé váltak az idei fűtési szezonban.

Az új fűtőmű üzembe állásával a TERMOSTAR Kft. egyszeri, 10.000 forint kedvezményt biztosít a számláikat pontosan fizető lakossági fogyasztók részére. A távhőszolgáltató ezzel is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a számlák pontos befizetése épp úgy elengedhetetlen az ellátásbiztonság fenntartásához, mint a műszaki szakemberek precíz munkája. Kecskeméten 90% fölötti, tehát országos összehasonlításban is kimagasló azoknak a fogyasztóknak az aránya, akik ebbe kategóriába tartoznak. Ezért a TERMOSTAR Kft. azzal is szeretné kifejezni köszönetét, hogy a 10.000 Ft kedvezmény a 2023-2024. évi fűtési elszámoló számla helyett egységesen, már a májusi távhőszámlában jóváírásra kerül.

Az intézmények (KKI) és egyéb felhasználók számláit szintén kedvezően befolyásolta a biomassza technológia bevezetése. A 2023. október 1-jétől hatályos ’Távhő rendeletben’ előírt 14.031 Ft/GJ+Áfa hődíjat a szolgáltató - a tulajdonosi testület jóváhagyásával – 7.500 Ft/GJ+Áfa összegre módosította. Az intézményi és egyéb felhasználók díjtételei tehát Kecskeméten a rendeletben előírtnál is jelentősebb mértékben csökkenhettek a biomassza fűtőmű üzemszerű működésével.

A KECSKEMÉTI TÁVHŐHÁLÓZAT ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Az új fűtőmű létrehozása a kecskeméti távhőhálózat átfogó fejlesztésének részeként valósult meg 2022-2023-ban. A Széchenyi 2020 program keretében, Európai Uniós forrásból, 100%-os támogatási intenzitással, 10,6 milliárd forint költséggel megvalósított projekt keretében összesen mintegy 6 km hosszú, korszerű, energiatakarékos gerincvezetékkel bővült a kecskeméti távhőhálózat. Az új vezetékszakaszok összekapcsolják a Mindszenti krt.-i telephelyet a technológiailag megújult Szultán utcai, valamint az Akadémia krt.-i TERMOSTAR-telephelyekkel – egységes, energiahatékony rendszert alkotva.

A projekt a hazai távhőszektor legnagyobb beruházása volt a tavalyi évben, egyúttal a TERMOSTAR Kft. eddigi történetének legjelentősebb fejlesztése.

IPARI MENNYISÉGBEN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ HELYI ENERGIAFORRÁS

Kevesen tudják, hogy Bács-Kiskun megyében az erdők túlnyomó része telepített erdő. A kevés csapadék és a talaj gyenge vízmegtartó képessége miatt tervszerű erdőgazdálkodás nélkül megyénkből 20-30 év alatt szinte eltűnnének az erdők. A gazdálkodásnak természetes része a megfelelő időben történő kitermelés, amit újratelepítés követ. A folyamat során ipari mennyiségben keletkezik egyéb faipari célra nem hasznosítható melléktermék (gyökérzet, háncs, vékonyabb ágak), amely a korábbi években nem került hasznosításra, ám amely megfelelő mennyiségű energiaforrást jelent a távhőszolgáltatáshoz szükséges hőtermelés számára.

A kecskeméti biomassza fűtőmű többféle fűtőanyag hasznosítását is lehetővé teszi. Ennek alkotóelemei a Kecskemét 60 km sugarú körében, tervszerű erdőgazdálkodás során melléktermékként keletkező vágástéri apadékból (gyökérzet, háncs, vékony ágak) előállított faapríték, a szelektíven gyűjtött, fásszárú városi zöld biomassza és a napraforgómaghéj.

A vágástéri apadék hasznosításának köszönhetően az érintett részeken mintegy 10%-kal megnő az erdősíthető terület.

FENNTARTHATÓ MEGOLDÁS

A TERMOSTAR Kft. a hosszútávú megoldásokban hisz. A Mindszenti körúti telephely kiválasztásakor és kialakításakor fontos szerepet kapott a további fejlesztés lehetősége annak érdekében, hogy Kecskemét legnagyobb energiatermelő vállalataként a TERMOSTAR Kft. meghatározó szerepet vállalhasson a vármegyeszékhely megújuló energiával történő ellátásában.

STABIL MUNKAHELY, BIZTOS MEGÉLHETÉS

A kecskeméti távhőhálózat átfogó fejlesztése a csapat bővítésére is lehetőséget jelent. A TERMOSTAR Kft. várja mindazok jelentkezését, akik stabil munkahelyet és biztos megélhetést keresnek, ráadásul műszaki területen képzelik el jövőjüket. Az aktuális állásajánlatokról a honlapon (www.termostar.hu/karrier) lehet tájékozódni. A jelentkezők önéletrajzát a [email protected] e-mail címre várják.