Önbíráskodásba torkollott a tenerifei önkénteskedés

KÖZLEMÉNY
2025. 07. 22., 16:59
A Kecskeméti Járási Ügyészség önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy férfi és az élettársa a lakótársukkal szembeni követelésüknek erőszakkal szereztek érvényt.
Elítélték az áruházi rablót

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményben adott tájékoztatást a 2023 júliusában Tenerifén elkövetett önbíráskodás és súlyos testi sértés ügyében tett vádemelésről.

A vád szerint egy budapesti férfi és az élettársa – az ügy két vádlottja – 2023 júliusában Tenerifén együtt dolgoztak egy önkéntes program keretében a náluk jóval fiatalabb, szintén magyar nővel – a sértettel. A munka mellett a szállásuk is közös volt a legközelebbi településtől mintegy 8 km-re lévő barlanglakásban. Egy éjjel a lakótársak között az előző napok programjai és az autóbérlés költségei miatt elszámolási vita kerekedett, melynek eredményeként a női vádlott elvette a sértett mobiltelefonját és átadta az élettársa részére. A vádlottak a telefon visszaadását a sértettel szembeni anyagi követelésük teljesítésétől tették függővé.

A sértett vitatta a tartozást és szóváltás közben megpróbálta visszaszerezni a vádlottaknál lévő telefonját. Ennek során azonban a férfi az ágyra rántotta, majd rádőlt, melynek következtében a hátával megütötte a nő arcát. A sértett az erőszak hatására a táskájából elővett 100-200 euro közötti összeget és a bankjegyeket a vádlottak ágyára dobta. Ekkor sikerült kihasználnia az alkalmat és mialatt a páros a készpénzt szedte össze, visszaszerezte a telefonját és elmenekült.

A fiatal nő a bántalmazás eredményeként nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

Az ügyészség az élettársakat önbíráskodás bűntettével vádolja, a férfinak emellett súlyos testi sértés bűntette miatt is felelnie kell. Mindkettőjükkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség. Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikk