Örömtánc két generációra – Közös mozgás és párbeszéd a fiatalok és az idősek között

Rendhagyó bemelegítéssel kezdődött a testnevelésóra a Neumann János Egyetem sportcsarnokában. A Kecskeméti Nyugdíjasszövetség tagszervezete, a Helló60 Nyugdíjasklub tagjai és az egyetem hallgatói együtt vettek részt egy szenior örömtáncban, amelyet Gyöngyösi Ildikó örömtáncoktató vezetett. A fiatalokat váratlanul érte a meglepetésprogram.
A bemelegítés után elkezdődött a tánc. Felcsendült az ikonikus dal, a „Nemcsak a 20 éveseké a világ” és ettől kezdve senki sem maradt mozdulatlan.
A fiatalok és az idősebbek együtt táncoltak és nevettek.

A Kecskeméti Nyugdíjasszövetség és a Neumann János Egyetem az év elején kötött együttműködési megállapodást az aktív idősödés támogatására és a nemzedékek közötti kapcsolatok erősítésére. Ennek egyik első látványos eredménye volt a közös örömtánc.
Az egyetem 2022 óta működik „korbarát egyetemként”, és kiemelt figyelmet fordít az 50 év feletti korosztály bevonására. Több programot is kínálnak számukra, köztük senior egyetemet és közös kurzusokat, amelyek segítenek csökkenteni a generációk közötti szakadékot.
A közös örömtánc azonban csak a kezdet: november 14-én egy tudásmegosztó szakmai programmal folytatódik az együttműködés a Nemzetiségek Házában. Dr. Tóth József főiskolai docens előadásában arról beszél majd, hogyan lehet a társasági életet még aktívabbá tenni a nyugdíjas közösségekben.
