Országos szolfézsverseny zsűrielnöke volt Antoni Andrea, a Kodály Iskola tanára

Az Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyt – melynek fővédnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta – háromévente rendezik meg. A megmérettetésen azok a tanulók indulhatnak, akik zeneiskolai, valamint alapfokú művészeti iskolák keretei között részesülnek szolfézsoktatásban. Az idei, immár 14. alkalommal meghirdetett rangos erőpróbán a fiatalok öt korcsoportban előbb területi válogatókon – Budapesten, Győrött, Debrecenben, Pécsett és Kecskeméten – mérték össze tudásukat, majd a legjobbak, a 72% fölötti eredményt elérő diákok a közelmúltban megtartott debreceni döntőben bizonyíthattak.

A Debreceni Zenede, azaz a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola szervezésében lebonyolított fináléba 28 alapfokú zenei intézmény 50 növendéke jutott be. Többféle feladatot kellett megoldaniuk: az írásbeli népdallejegyzésből és bécsi klasszikus zenei részlet lejegyzéséből állt, de a magasabb korcsoportokban bizonyos zenei elemek felismerését, illetve zeneműrészletek stílusmegnevezését is magában foglalta. A szóbeli lapról olvasási feladatok szöveges népdalblattolást és műzenei részlet lapról éneklését tartalmazták, emellett valamennyi korcsoportban volt memorizációs és úgynevezett improvizációs feladat, mely a versenyzők stílusismeretét tette próbára. Produkcióikat neves szakemberekből álló zsűri bírálta el: Antoni Andrea, a Kecskeméti Kodály Iskola Zeneművészeti Szakgimnáziumának szolfézs-, zeneelmélet- és zeneirodalom-tanára, Arató Ákos László, a Szegedi Tudományegyetem zeneelmélet-oktatója, a Kecskeméti Kodály Iskola Zeneművészeti Szakgimnáziumának ének-zene és zeneelmélet-tanára, Hudivók Marianna zenepedagógus, szolfézstanár, egyházzenész, mesterfokozatú okleveles zeneismeret-tanár, dr. Kerekes Rita, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének tanszékvezető adjunktusa, karvezető és Márta Szabolcsné énekkari művész, a Debreceni Kodály Kórus szólamvezetője, a Derecskei Hangvirág Nőikar karnagya.

A bírálóbizottság elnöke, Antoni Andrea kérdésünkre így emlékezett vissza a debreceni Kodály-szolfézsversenyek elmúlt évtizedeire: „Hazánk legrangosabb szolfézsversenyét Szesztay Zsolt Liszt-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Debreceni Tagozatának tanszékvezető főiskolai tanára indította el 1982-ben, amikor Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójára emlékezett az ország, és 2007-ben bekövetkezett haláláig ő vezette ezeket a megmérettetéseket. Én 24 évvel ezelőtt, 2002-ben kapcsolódtam be ebbe a munkába. Akkor még fiatal tanárként kaptam meghívást Szesztay Zsolttól – debreceni diákként jártam hozzá zeneelmélet órákra, ismert tehát és így hívott meg a zsűribe. Azóta rendre részt veszek a testület munkájában, azaz idén már a 8. versenyen zsűriztem, először annak vezetőjeként. A szervező debreceni intézmény korábban is hívott zsűrielnöknek, de eddig nem vállaltam el ezt a feladatot, most azonban – mivel két, általam nagyra becsült szakember más elfoglaltsága, illetve betegsége miatt a felkérésüknek nem tudott eleget tenni –, nem mondhattam nemet.”

A Kecskeméti Kodály Iskola pedagógusa az ez évi megmérettetésen szerzett tapasztalatait is összegezte: „A korábbiakhoz képest idén kevesebben vettek részt a versenyen, de a döntőbe jutott 50 fiatal rendkívül magas színvonalú tudásról tett tanúbizonyságot. A versenyfeladatokat nagyon szépen abszolválták a gyerekek, többségük esetében kiemelkedő teljesítményeket tapasztaltam. Ez persze annak is köszönhető, hogy jól sikerült a feladatokat összeállítanunk, mert örömmel és könnyen megoldották, mégis mért a feladatsor, lehetett differenciálni. A versenynek volt egy olyan része is, amikor másfajta készségükről adtak számot a gyerekek. Szabadon jelentkezhettek – egyet kötelező volt választaniuk – improvizációs játékra vagy népdal- vagy műdaléneklési fordulóra. Ebben is fantasztikusan helytálltak. A műdaléneklésben olyan magas volt a színvonal, hogy megosztott helyezéseket kellett adni. Szinte olyan színpadi produkciókat láttunk, mintha egy koncerten ültünk volna, pedig ezek a gyerekek legfeljebb 16 évesek voltak. Zsűritársaimmal azt érzékeltük, hogy a tanárok a felkészítő munkájukat nagyon komolyan vették, és mély szakértelemmel, felkészültséggel dolgoztak a gyerekekkel évek óta. Látszott, hogy több éven keresztül készültek föl erre a nagy országos versenyre. Egyébként a verseny egyúttal továbbképzés is volt számukra. A döntő legvégén, még az eredményhirdetés előtt egy szakmai megbeszélésen a felkészítő tanárok, a zsűritagok és a rendező iskola pedagógusai elmondhatták véleményüket, kérdéseiket, kéréseiket. Ezek közül többet a zsűri a következő verseny feladatainak összeállításánál figyelembe fog majd venni. A nagy szakértelemről tanúskodó, gyermekcentrikus, a gyermekek érdekében föltett kérdéseiket hallva teljesen nyilvánvaló volt a felkészítő tanárok elhivatottsága. És ha ehhez hozzáteszem, hogy a gyerekek szeméből, attitűdjeikből, magatartásukból, feladatmegoldásaikból egyértelműen látszódott az, hogy mennyire szeretik ezt csinálni, én mindezt a Bárdos Lajos által hangoztatott pedagógiai alapelvre, a „három T” (tanár – tantárgy – tanítvány) kölcsönhatásainak fontosságára vezetem vissza. Olyan jó érzés volt megtapasztalni, hogy ha a tanító szereti a tanítványát és szereti a tantárgyát, akkor a tanítvány meg fogja szeretni a tanagyagot!”