Őszi Ifjúsági- és Diákfórum Kecskeméten

Teljesen megtelt a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tükörterme, ahol az Őszi Ifjúsági- és Diákfórumot rendezték meg. Az eseményen elsőnek Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte a fiatalokat. Nagyon jó és szoros az együttműködés a diákönkormányzat és a városvezetés között, emelte ki az alpolgármester, majd háláját fejezte ki a fiataloknak, akik az elmúlt 10 évben számtalan esetben segítő kezet nyújtottak, mint például a Covid, vagy éppen a háborús menekültek érkezése idején. Engertné kiemelte még, hogy legutóbb a Magyarország Ifjúsági Fővárosa pályázat benyújtásában is rengeteg ötletet kaptak a lelkes diákoktól.

A rendezvény folytatásában Gál Zsombor önkormányzati képviselő is köszöntötte a megjelenteket, mint mondta, ha sikerrel jár a Magyarország Ifjúsági Fővárosa pályázat, akkor 2026. január 1-től december 31-ig fog tartani a program, sportvetélkedőkkel, koncertekkel, workshopokkal. A rendezvényen részt vett még Nemcsik Mátyás, illetve Szamler László önkormányzati képviselő is.

A Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnöke szerint mai programjuk kapcsolódnak az elmúlt 10 év eseményeihez.

A mai program ezt követően a már hagyománynak számító jégtörő játékkal vette kezdetét, majd sor került az elnökválasztásra és több worksoppra is, amelyek témái között szerepelt a pályaorientáció, rendezvényszervezés, a fenntarthatóság és persze a 10 éves Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat is. A nap folyamán összegyűlt javaslatokat pedig majd a városvezetés részére is eljutatják. Az esemény a közös ötletelés mellett, remek találkozási lehetőséget is jelentett az általános és a középiskolai diákönkormányzatok számára.
