Ötöt fizet, hatot kap - lebuktak a drogkereskedők

2023. 06. 13., 08:38
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem miatt vádat emelt egy „kristállyal” kereskedő párral szemben, akik a vevőkörük megtartása érdekében rendszeresen „ötöt fizet, hatot kap” akciót tartottak.

A vádirat szerint az élettársakként élő kalocsai férfi és nő – az ügy vádlottjai – mindketten próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt álltak, amikor 2021 januárjában a lakásukon „kristály” fantázianevű kábítószerrel kezdtek kereskedni. Ehhez digitális mérlegeket vásároltak, majd a feladatokat egymás között megosztva, a kábítószer beszerzését a páros férfi tagja, a vevők kiszolgálását felváltva, mindketten végezték. Vevőkörük főként a lakókörnyezetükből került ki. Megtartásuk érdekében öt pakk egyidejű vásárlása esetén a hatodik adagot ingyen adták visszatérő vevőiknek. Volt olyan női kuncsaftjuk, aki naponta többször is megjelent, hogy ötösével vigyen a kiporciózott kábítószerből. Ő mintegy 1 millió forintot hagyott négy hónap alatt a kereskedő párosnál.

A kábítószert megvásárlók rendszeresen a páros férfi tagjával egyeztették telefonon az alkalmankénti mennyiségeket, majd attól függően, ki tartózkodott otthon, a vádlottak felváltva adták át lakásukon a kért adagokat. A férfi vádlott a lebukásuk napján jelentős mennyiségű kábítószert vásárolt a beszerzési forrást jelentő kereskedőtől. Ekkor magával vitte az egyik törzsvevőjét is, aki saját fogyasztásra hasonló mennyiségű kábítószert szerzett be. A hazafelé úton a kalocsai rendőrök ellenőrizték őket és megtalálták náluk a frissen vásárolt kábítószert.

Kiderült, hogy alig négy hónap alatt a kereskedő páros a jelentős mennyiség alsó határának 4-szeresét meghaladó mennyiségű kábítószert értékesített.

Az ügyészség a férfit és a nőt jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésüket utólag szintén végre kell hajtani.