Paprika, tradíció, közösség – ismét megrendezték az Erős Pista Fesztet Kecskeméten

2025. 10. 10., 18:42
Hagyomány, ízek és közösség – ez jellemezte az idei Univer Erős Pista Fesztet Hetényegyházán. A háromnapos programon minden a paprikáról, a helyi értékekről és a magyar ízek erejéről szólt.
A galéria 9 képet tartalmaz

Kíváncsian és lelkesen érkeztek az iskolás gyerekek a hetényegyházi üzembe, ahol sorba állva egymás után húzták fel az üzemi védőfelszerelést. A fiatalok betekintést nyerhettek a gyártás folyamatába, megkóstolhatták a termékeket, és megismerhették az Univer márka történetét is. Az Erős Pista Fesztet immár harmadik alkalommal rendezték meg Kecskeméten. A program évről évre egyre népszerűbb. A rendezvényre ezúttal is több ezer iskolás látogatott el.

– Nagyon izgatott voltam, mert még nem voltam itt és nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen gyár hogy nézhet ki. Személy szerint én nagyon szeretem ezeket a krémeket, a Piros Aranyt, az Erős Pistát. Egy fantasztikus lehetőség, hogy eljöhettünk ide
— számol be az egyik iskolás látogató, Polgár Márk, élményeiről.

Halász Gergely, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanára diákjaival együtt izgatottan kísérte figyelemmel a gyártás folyamatát. Mint mondja, fontos, hogy a fiatalok lássák, hogyan készülnek a minőségi termékek. Egy pályázat keretében a gyerekekkel most éppen a zöldség- és gyümölcsfeldolgozási technológiákkal foglalkoznak. A látogatás az első üzembejárásuk volt, amely értékes tapasztalatokkal gazdagította őket.

– Rácsodálkozik az ember, hogy ezek a minőségi termékek hogyan készülnek, mennyi gép az, ami hozzájárul ahhoz, hogy a kész termék elkészüljön és a piacra ki tudjon menni. Tehát nagy öröm, hogy itt lehetünk és élvezzük ezt a programot
— mondta.

A szervezők célja, hogy a látogatók testközelből ismerjék meg a termékeket, és láthassák, hogyan készülnek azok.

– Nagyon fontos, hogy a fiatalok is láthassák a gyártási folyamatokat, hogy közelebb kerüljenek egy picit ezekhez a termékekhez, hogy tudják azt, hogy ezek magyar földből származó paprikából készülő termékek, a hungarikumok közé tartoznak, és hogyan is történik ezeknek a töltése, a feldolgozás. Tehát láthatják azt, hogy ezek valódi paprikából készülő termékek
— hangsúlyozta Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketing igazgatója.

Az üzembejárás után a rendezvénysátorban műsorok, táncos produkciók, kóstolók és kvízjátékok várták a gyerekeket. A fesztivál sztárvendége ezúttal is Köllő Babett volt, aki a kezdetektől részt vesz az eseményen.

– Úgy érzem magam, mintha hazatérnék ide, tehát többször látogattam már el. Mindig hívnak, tehát ez a szerelem kölcsönös. Szeretem a céget, az itt dolgozókat és szerintem ők is engem. Így kerültem most is ide, és egyébként megunhatatlan
— mondta a sztárvendég.

Az eseményen jelen volt dr. Salacz László országgyűlési képviselő is, aki kiemelte: fontos, hogy a magyar alapanyagokat magyar munkaerő dolgozza fel, így világszínvonalú termékek születnek.

– Az Univernek nagyon fontos az, hogy a hazai alapanyagok és a hazai termelőket támogassák. Meg kell említeni, hogy a választókerületemből, Szabadszállásról és Kunadacsról származik a paprika nagy része. A paprikamagokat kihelyezik a termelőkhöz és ők már a rezisztens és nagyobb bőtermésű magokból nevelik ki a paprikákat, ami itt feldolgozásra kerül
— fejtette ki a képviselő.

A fesztivál szombaton is folytatódik: a szervezők családokat és baráti társaságokat várnak a nyílt napra, ahol színes programok, kóstolók és bemutatók várják az érdeklődőket. Vasárnap pedig futóversennyel zárul a rendezvény – a résztvevők 400 méteres gyerektávon, két kilométeres Erős Pista, illetve hét kilométeres Haragos Pista távon mérhetik össze erejüket.