Pénteken kezdődik a Kurultaj Bugacon

Lovasok, íjászok, hagyományőrzők és a Kárpát-medence számos pontjáról érkező résztvevők népesítik be holnaptól a bugaci pusztát. Kezdetét veszi a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés, több mint 55 programmal. A három nap során a látványos hagyományőrző bemutatók mellett a tudományos ismeretterjesztés is kiemelt szerepet kap. A szervezők minden eddiginél nagyobb rendezvényre készülnek.
A 2008-ban útjára indított Kurultaj azóta a Kárpát-medencei magyarság egyik jelentős hagyományőrző találkozójává nőtte ki magát. Évről évre egyre több hagyományőrző csapat kapcsolódik be a rendezvénybe, amelynek egyik sajátossága, hogy a látványos programok mellett a tudományos ismeretterjesztés is fontos szerepet kap.

Idén a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködésével is rendeznek kiállításokat. Attila sátrában régészeti leletek rekonstrukciói, hun fegyverek és új antropológiai arcrekonstrukciók is helyet kapnak. A látogatók megtekinthetik egy Belső-Mongóliában előkerült, különleges arany hun-korona másolatát is. A küzdőtéren ugyancsak látványos programok készülnek.

Ismét megelevenedik a honfoglalás kora a több mint 80 közreműködővel bemutatott nomád esküvőn, szombaton pedig egy teljesen új programelemmel készülnek:
A háromnapos rendezvényen haditornák, sportversenyek, lovas- és íjászbemutatók, seregszemle, nomád felvonulás, valamint tudományos előadások is várják a látogatókat. A családok számára gyermeklovagoltatással, gyermekíjászattal és számos további programmal készülnek. Vasárnap pedig egy kibővített csatajelenetben gyalogos és lovas hagyományőrzők idézik meg a honfoglaló magyarok haderejét.
A Kurultaj pénteken kezdődik Bugacon és vasárnapig várja az érdeklődőket.
