Rákóczi fejedelemre emlékeztek Kecskeméten
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/10/370213984_638107041729859_8853034761906735626_n-1920x1440.jpg)
Kuruc tárogató hangja szólt ma délután a Rákóczi úton. Koszorúzással emlékeztek ma ugyanis arról, amikor 1906-ban hazaszállították II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait Törökországból. A vonatot hajnali 5 órakor városunkban is a fejedelemnek kijáró tisztelettel fogadták, fáklyás menettel vonultak az állomásra a kecskemétiek. A Rákóczi emléktáblánál tartott koszorúzáson elsőként Székelyné Kőrösi Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kenyeres Dénes ny. alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület kecskeméti szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/10/370252553_863515491904207_3920388704669038659_n-1920x1440.jpg)
Felidézte II. Rákóczi Ferenc fejedelem újratemetésének előzményeit, a Rákóczi-kultusz történetét, és szólt arról is, hogyan vették ki a részüket a kecskemétiek a Rákóczi-szabadságharcból. Az ünnepségen Ádám András, a Honismereti Egyesület vezetőségi tagja verset mondott, Szabó Sándor tárogatóművész pedig két dalt is előadott kuruc tárogatóján. Az ünnepség záró akkordjaként helyezték el az emlékezés koszorúját a 2017-ben felavatott Rákóczi-emlékművön, Pálfy Gusztáv alkotásán.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/10/395812216_295078000070030_4857575701143275917_n-1-1920x1440.jpg)