Rendületlen a partnerség kosárlabda csapatunk és a névadók között

2024. 09. 26., 22:23
Csütörtökön délután a Duna Aszfalt Zrt. és a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonpofit Kft. ügyvezetői újabb névadó szponzori szerződést írtak alá a kecskeméti férfi kosárlabdacsapattal. A szurkolók számára is nyilvános sajtóeseményen további fontos információk is elhangzottak.

A Duna Aszfalt Zrt. és a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonpofit Kft. ebben az évben is névadója marad a férfi kosárlabdacsapatnak, amely idén is Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét néven szerepel az NB I A-csoportos bajnokságban.

A Duna Aszfalt a klub 2012-es megalakulása óta névadó főszponzorként vesz részt a klub életében, ez lesz a 13. olyan szezon, amelyben a csapatunk az építőipari nagyvállalat nevét viseli. A magyar sportban rendkívül egyedi az ilyen kitartó gazdasági kapcsolat, számunkra óriási megtiszteltetés, hogy eddigi összes szezonunkat a céggel megkötött szerződésünk aláírásával kezdhettük.

A DTKH 2018-ban még kiemelt szponzorként csatlakozott a hozzánk, majd a 2020-21-es idénytől névadó szponzori szerepet vállalt. Az idei lesz az 5. olyan bajnoki év, amelyben a csapat viseli a DTKH nevét.

A KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője, Sörös Jenő a két névadó szponzorral való szerződéshosszabbítás kapcsán úgy fogalmazott, hogy rendkívül különleges pillanat ez számukra, hiszen olyan partnerekre találtak, akikkel igazi közösséget alkotnak már hosszú évek óta.

Tóth László, a Duna Aszfalt Zrt. ügyvezetője is megerősítette az elmondottakat. A klub fennállása óta névadóként vállalnak szerepet a kecskeméti kosárlabdában, ez is bizonyítja, hogy egy csapatot alkotnak.

A DTKH ügyvezetője, Agatics Roland is csatlakozott az előtte szólókhoz.  Mint mindig is hangsúlyozta, nemcsak a hulladékgazdálkodással kívánnak szerepet vállalni a helyi közösségek életében, hanem oly módon is, ahogyan azt a kecskeméti kosárlabdával vállalt partnerséggel teszik immáron öt éve. Végezetül sok sikert kívánt a csapatnak a 2024/25-ös szezonra.

A szerződések aláírását követően Sörös Jenő ügyvezető az 5-ös és 13-as számmal ellátott mezeket adott át a névadó szponzorok vezető tisztségviselőinek.  

Dr. Homoki Tamás, a klub társadalmi elnöke elmondta, hogy Kecskeméten stabil hátérrel rendelkezik a férfi kosárlabdacsapat, és emellé társul idén egy fiatalos, lendületes játék, új és régi játékosokkal. Kiemelte, a legfontosabb, hogy a csapat mindig tegye bele a szívét, lelkét a mérkőzésekbe, legyen szoros közösség a szurkolókkal karöltve. Ha mindez megvalósul, akkor akár győz a gárda, akár nem, mindig pacsizni fognak. A mostani erőviszonyokat ismerve hozzátette, hogy a tisztes helytállás, a biztos bennmaradás az A-csoportban legyen az elsődleges cél, minden más ezután következhet.

Ivkovic Stojan szakmai igazgató vette át a szót. Úgy fogalmazott, hogy egészséges légkör, stabil tulajdonosi és szponzori háttér veszi körül a csapatot. Megemlítette a tavalyi szezon számára legpozitívabb élményét is, mikor a Kaposvár elleni sorsdöntő meccsen telt ház előtt játszhattak, és ott megmutatkozott, mennyire szeretik a hírös városban a kosárlabdát. A keret jelentős fiatalításon ment át. Ennek csapattá formálásáért ő lesz a felelős, és megtiszteltetés számára, hogy bizalmat szavaztak neki a tulajdonosok erre az idényre is. Mint mondta, játéktudásban mindenki felveszi a versenyt az élvonallal, de még rutint kell szereznie a fiataloknak, és ehhez türelem és partnerség kell. Egy biztos: ő és a játékosok is mindent megtesznek majd a küzdelmek során. Kiemelte annak fontosságát is, hogy az ifjú titánok emellett a tanulmányaikra is nagy hangsúlyt fektetnek. Vannak, akik már végeztek is diplomásként, a többiek pedig még aktív felsőoktatási, vagy középiskolai éveiket töltik. Mindemellett a kiváló szakmai együttműködés a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiával töretlen, ez garancia a kecskeméti kosárlabda jövőjét illetően.   

Witmann Krisztián, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatkapitánya képviselte a játékosokat, akinek már 583 NBI-es meccs van a háta mögött. Úgy fogalmazott, hogy egy intenzív felkészülési időszakon vannak túl, amelyet ők kezdtek meg leghamarabb az összes A-csoportos gárda közül. Mint mondta, a kecskeméti együttes erénye mindig abban a rendszerben volt, amit már hosszú évek óta ismernek és játszanak. Idén is ennek mentén szervezik az életüket, és biztos benne, hogy jó csapatot fognak alkotni, amely mindent megtesz majd a szurkolók kiszolgálásáért. Kiemelte, hogy nem lehetnek elég hálásak a szimpatizánsok felé, hiszen a nehéz időszakokban is kitartottak a csapat mellett.


A sajtótájékoztatón elhangzott további fontos témakörök

SZABÁLYVÁLTOZÁS    

A most kezdődő szezonban egy jelentős változás lesz a szabályokban: nincs már kötelező „U23-as szabály”, vagyis nem kötelező utánpótlás korú játékost szerepeltetni, ám a mérkőzésekre csak négy külföldi játékos nevezhető, így a mérkőzések minden pillanatában egy magyar biztosan pályán lesz.

ÉRKEZŐK    

Schöll Richárd Sopronból igazolt Kecskemétre, a soproni nevelő-egyesületéből szerepelt a korosztályos válogatottakban, 2023-ban az U20-as bajnoki döntő legértékesebb játékosa lett, a 204 cm magas center szerepelt a Sopron A-csoportos csapatában is.

Kelenföldi Domonkosnak nincs A-csoportos múltja, ám ő is szerepelt a korosztályos válogatottakban. A 203 cm magas, 4 posztra igazolt kosaras a Vasas Akadémián nevelkedett, Kecskemétre a TF-Budapesttől igazolt.

A magyar bajnokságot követők számára nem ismeretlen Petar Rakicevic. A 29 éves, 202 cm magas, 2-3-as poszton szereplő szerb játékos a 2022-23-as idényben a bajnokságban 4. helyen végzett ZTE játékosa volt. Korábbi klubjai között van a Crvena Zvezda, a Krka Novomesto, a Vojvodina, utóbbi klubból szerződött Kecskemétre.

Greg Lee az előző idényben a cseh Brno együttesének játékosa volt. A 206 cm magas, 26 éves amerikai játékost beválasztották a cseh bajnokság legjobb légiósötösébe. Az azt megelőző idényben, első profi évében a portugál bajnokságban játszott, a Penn State University-n fejezte be egyetemi éveit.

MECCSIDŐPONTOK    

A bajnoki menetrendet elkészítette a kosárlabda szövetség, a klubunk lehetőségeihez mértem továbbra is preferálta a hazai pénteki mérkőzéseket. Ez ősszel kevéssé valósulhatott meg az ellenfelek nemzetközi kupaszereplése, a csarnok foglaltsága, vagy a hétközi bajnoki forduló miatt, ám tavasszal a legtöbb hazai találkozónk pénteken lesz (program: https://ktekosar.hu/menetrend/a-csoport)

Az első hazai mérkőzést a címvédővel vívjuk:

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét−Falco KC, október 5. szombat 19.00

JEGYEK ÉS BÉRLETEK, SZURKOLÓI RELIKVIÁK

A bérletek ára nem módosult, a tavalyi áron biztosítjuk őket szurkolóink számára.

Alapszakasz: 8 000 Ft

Egész szezonra szóló nyugdíjas, diák: 10 000 Ft

Egész szezonra szóló teljes árú: 18 000 Ft

A bérleteket, valamint az új szurkolói relikviákat az első hazai meccsen a Messzi István Sportcsarnokban lehet majd megvásárolni.

BAJNOKI MEZ    

A csapat bajnoki mezét ebben az idényben is a győri székhelyű Teamsport Print Kft. biztosítja. A Ziccer márkájú szerelés az előző idényt követően második alkalommal készül újrahasznosított anyagból, jelezve azt, hogy a cég és a klub elkötelezett a környezet megóvása mellett. Az egyedi tervezés a kecskeméti Grafantasy Kft. tulajdonosa, Farkas József munkája. A mezben szerepet kap a türkízzöld szín, ami egyfajta tisztelgés az idén 5. éve a csapatot névadóként támogató DTKH előtt – ez a cég egyik színe. S ugyancsak ilyen okból került a mez hátára háttérnyomatként a cég logója.

Szerző: Komáromy András,