Rettegésben tartotta exét, elítélték

2023. 04. 12., 16:52
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 1 év 2 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 28 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség emelt vádat.

A férfi 2021. szeptemberében létesített élettársi kapcsolatot egy kiskunhalasi nővel. Együttélésük során erőszakos, durva magatartást tanúsított, aminek hátterében féltékenysége húzódott meg. 2022. márciusában egy vita során többször pofon ütötte az élettársát, valamint gyomorszájon vágta, ezért néhány hétig külön éltek, de aztán kibékültek. Végül a férfi 2022. május 20-án elköltözött a közösen lakott ingatlanból.

Ezt követően rendszeresen hívogatta a volt élettársát, valamint üzeneteket küldött neki, majd 2022. május 27-én személyesen találkoztak és ekkor is vita alakult ki köztük. A férfi aznap éjjel megjelent a nő lakóhelyén, ahol betörte a ház előtt parkoló gépkocsijának szélvédő üvegét, majd bement a házba, ahol többször megütötte a nő arcát és a fejét, aminek következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott. A fentieket követően bocsánatot kért, azonban továbbra is rendszeresen hívogatta a nőt, akivel hétvégente találkoztak.

2022. július 16-án egy közös nyaralás során ismét szidalmazta, illetve fenyegette a nőt, valamint két kézzel fojtogatta. A nő rendőri segítséget kért, majd hazautazott, a férfi azonban ezt követően is rendszeresen hívta telefonon.

2022. október 22-én a férfi ismét felkereste a nőt a lakásán. A kerítésen át beugrott az udvarba, majd a szúnyoghálót letépte és bemászott a házba. Itt a nőt megragadta és fojtogatta, illetve a fejét is ütötte és számon kérte, hogy kivel és merre jár. A nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.  A férfi végül másnap délelőtt távozott csak a lakásból. A nő az éjszaka folyamán többször is megpróbált elmenekülni, azonban a férfi ebben erőszakkal megakadályozta és azzal fenyegette meg, ha feljelentést tesz ellene, megöli.

A bíróság a férfit magánlaksértésben, kapcsolati erőszakban, személyi szabadság megsértésében, rongálásban és hatósági eljárásban elkövetett kényszerítésben találta bűnösnek.

Az ítélet jogerős - írta közleményében a Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya.