Rétvári Bence: minden nemzedéknek az ország függetlenségéért kell tennie

A kuláküldözés áldozataira emlékeztek tegnap délután a Lestár téri emlékmű előtt. Varga László nyugalmazott református püspökhelyettes, az emléknap kezdeményezője arról beszélt, hogy azokat üldözték, kínozták és verték agyon, akik a magyar nép mindennapi kenyeréért izzadtak.

Rétvári Bence beszédében kiemelte, a kommunista diktatúra a teljes kiszolgáltatottságra törekedett. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: a kuláküldözés nem "magyar találmány", nem a magyar kommunisták találták ki, ők csak átvették külföldi példák alapján. A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy mire lett volna szükség ahhoz, hogy a kuláküldözés ne történhessen meg.

Dr. Mák Kornél, a Kereszténydemokrata Néppárt vármegyei és városi elnöke arról beszélt, hogy külföldről jövő ideológiák alapján indultak el az országban folyamatok. – Egy valamihez nagyon jól értettek az akkori kommunisták, hogy hogyan kell lerombolni azokat a szimbólumokat, amelyek a polgári értékrendhez, a kereszténységhez, a hithez kapcsolódtak - jelentette ki dr. Mák Kornél.

A műsorban közreműködtek a Kecskeméti Református Egyházközség karvezetői, Szabó Sándor tárogatóművész, Varga Katica énekes és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai.
