Legkésőbb 2025. január 20-a éjfélig lehet beadni a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmeket az Oktatási Hivatal honlapján elérhető dokumentumok benyújtásával. Az online űrlapot a szülők ügyfélkapun hitelesítve elektronikusan vagy szükség esetén kinyomtatva, postán is eljuttathatják a hivatalnak, mely 30 napon belül megküldi a hivatalos elbírálást.
Több százan érkeznek napok óta a Kecskeméti Városrendészet ügyfélszolgálatára, hogy megvegyék az idei parkolóbérleteket. Hétfőn például 350-en álltak sorba. A városrendészet arra hívja fel a figyelmet, hogy online is lehetőség van a vásárlásra. A nyugdíjasokat pedig arra kérik, hogy a tumultus elkerülése miatt várjanak egy hetet a parkolóbérletek beszerzésével, hiszen nekik január 31-ig érvényes a tavalyi bérlet.
A 2024-es, éves autópálya matricákra- köztük a vármegyeiekre - vonatkozó érvényességi határidő január 31-én lejár. Eddig az időpontig lehet velük közlekedni az autópályákon. Februártól már csak a 2025-re szóló matricákkal lehet használni a díjköteles utakat.
Januártól már a kormányablakokban is lehet igényelni a gondosórát. Ezt a közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette be. Navracsics Tibor elmondta, ez az új lehetőség az állampolgárok és az állam közötti kapcsolat közvetlenségét és ügyfélközpontúságát fejezi ki. A programban minden 65 éven felüli ingyen bekapcsolódhat.
Január 26-án rendezik meg az idei, sorrendben 8. Violin Maratont. A jótékonysági futóversenyt a kecskeméti Kodály Iskola szakközépiskolás növendékeinek szakmai fejlődésére, hangszeres tanulmányainak segítésére hívták életre. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat:
Január 16-án megszűnik az eddigi ügyfélkapus bejelentkezés, onnantól kezdve már csak ügyfélkapu plusszal, vagy a DÁP mobilalkalmazással intézhetjük hivatalos ügyeinket. Ha valakinek problémát jelent az átállás, annak a Katona József Könyvtár dolgozói segítenek Kecskeméten.
A Katona József Könyvtár dolgozói segítséget nyújtanak mindazok számára, akiknek gondot jelent az átállás az Ügyfélkapu+ rendszerére. A tényleges váltás csak január végén várható, addig több időpontban is rendelkezésre állnak az Infotékában, érdemes élni a lehetőséggel. Mutatjuk a választható időpontokat:
Tizenegy kutya került az ebrendészet telephelyére szilveszterkor. A Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársainak az ünnepi időszak a legnehezebb, ilyenkor kapják a legtöbb telefonhívást az elkóborolt ebek miatt.
Ma (hétfőn) 15 óráig, valamint kedden délig még nyitva tart a Városrendészet ügyfélszolgálati irodája. A parkolás január 1-jéig díjmentes Kecskeméten. Részletek a közleményben.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleeménye szerint, a Kiskunhalasi Járási Ügyészség elhalasztotta a vádemelést és feltételesen felfüggesztette az eljárást a garázdasággal meggyanúsított fiatal nővel szemben, aki a nyílt utcán szerelemféltésből kétszer rátámadt és a haját húzta vetélytársának.
1994-ben indult először útjára a labda a IUSTITIA Kupán. Az első két évtizedben az igazságszolgáltatásban dolgozók labdarúgótornája volt, majd az utóbbi tíz évben nyílt versengéssé alakult át. Számos csapat kipróbálta magát az idők folyamán több-kevesebb sikerrel. A torna célja az idősebb korosztály számára lehetőséget adni arra, hogy megmutassák: még ők is képesek jó focit bemutatni!
Véget ért a Kecskeméti Médiacentrum idei Művészettel, Szeretettel jótékonysági fotókiállítása. A Kecskemét ezer arca című tárlatra érkezett fotókat adományokért lehetett hazavinni. Az adományokból több mint 300 ezer forint gyűlt össze, az összeggel az Autista Gyermekekért Egyesületet támogattuk.
A Ferenczy Ida Óvoda Juhász Utcai Óvodájában több mint 40 gyermek vehetett át karácsonyi ajándékcsomagot a Városi Szociális Közalapítványtól csütörtök reggel. A kicsik műsorral kedveskedtek a vendégeknek.
Három személy vehette át kedden a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület díjait. Az elismerésben részesültek között volt idén dr, Szabó Ildikó a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda főigazgatója, valamint a szervezett két tagja Dobákné Rádi Melinda, és dr. Zsolczai Sándorné Szabó Edit.
Közel 200 gyermeket ajándékozott meg ma (szerda) a Városi Szociális Közalapítvány az Evangélikus Templomban megtartott karácsonyi ünnepségen. Az immáron hagyományosnak számító rendezvényen nemcsak a rászoruló gyermekeket, hanem a jó tanulókat is elismerésben részesítették.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.